Spektrum műsor és Spektrum HD műsor reggel és délelőtt

Spektrum (HD) tv műsor
00-12
12.12
kedd
12.13
szerda
12.14
csütörtök
12.15
péntek
12.16
szombat
Reggel és délelőtt
TV műsor 16 év felettieknek!
Képesek voltak megtenni? Igen, sokan együttműködtek a nácikkal. Pierre Lavaltól, Chaim Rumkowskiig, Vidkun Quislingtől a jeruzsálemi főmuftiig. A felelős politikusokon kívül sok ezer német és nem-német civil is így döntött. Voltak,
TV műsor 18 év felettieknek!
Sorozatunk merész vállalkozása: a bűnt az elkövető szemszögéből megvizsgálni. A gyilkosokkal készített interjú bepillantás nyújt a gondolkodásukba: mi vezette tette végrehajtásához, hogyan próbálta elkerülni a rendőrséget, mi
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
A sorozat górcső alá veszi azokat a nagy hazugságokat, amelyek megváltoztatták a történelem menetét. Tanulságos, széleskörű vizsgálat keretében leplezi le a geopolitikát befolyásoló, emberek sorsát alakító félretájékoztatások

On The Spot - A helyszín: Irán
TV műsor 16 év felettieknek!
A Spektrum TV vadonatúj saját gyártású sorozatában két fiatal filmes, Cseke Eszter és S. Takács András a világ egyik legveszélyesebbnek mondott zónájából, a Gázai Övezetből jelentkezik. Lemásznak az egyiptomi határ alatt húzód
TV műsor 12 év felettieknek!
Az utóbbi években egyre több hazai építész tudta létre hozni saját, másokkal eltérő stílusát.Ismerje meg most a magyar top 10-et, a legismertebb és legelismertebb építészeket, legfontosabb munkáikat és az építészetről alkotot
TV műsor 12 év felettieknek!
Egy-egy jellegzetes épületet mutatunk be, hangsúlyozva a régiós hasonlóságokat és különbségeket, melyek a tradíciókat, nemzeti jellegzetességeket mutatják. Budapest, Prága, Pozsony - Közép-Kelet-Európa 3 fővárosa, amelyek az elm
TV műsor 12 év felettieknek!
A műsor házigazdája, Nagy Sanyi minden epizódban felébred valahol, valakinél, a nagyvilágban. Nyolc epizód, nyolc ország, nyolc magyar házigazda... Mert a vendéglátók mindenhol magyarok, már beilleszkedtek, élik a helyiek életét. A

Egy koktélparti. Egy terroristasejt. Egy baktériumtenyészet. Egy nemzetközi szervezet. Mindegyikük hálózat, egyúttal pedig mindegyikük egy meglepő tudományos forradalomnak a része. A huszonegyedik század elejének talán legfontosabb tud

A Spektrum Brutális órarendje kiegészül a kémiával. A "Brutális kémia" szakértője és demonstrálója Nagy Gergő Zoltán fiatal doktorjelölt, aki a leglátványosabb kémiai reakciókat válogatta össze négy témakörbe: katalízis, o

Két űrhajós, a német Alexander Gerst és az amerikai Gregory Reid Wiseman, akik először mennek küldetésbe a Nemzetközi Űrállomásra, saját magukról forgatnak filmet. Szemtanúi lehetünk, milyen egy kiképzés, a kilövés, az utazás az
TV műsor 16 év felettieknek!
Képesek voltak megtenni? Igen, sokan együttműködtek a nácikkal. Pierre Lavaltól, Chaim Rumkowskiig, Vidkun Quislingtől a jeruzsálemi főmuftiig. A felelős politikusokon kívül sok ezer német és nem-német civil is így döntött. Voltak,
TV műsor 18 év felettieknek!
Sorozatunk merész vállalkozása: a bűnt az elkövető szemszögéből megvizsgálni. A gyilkosokkal készített interjú bepillantás nyújt a gondolkodásukba: mi vezette tette végrehajtásához, hogyan próbálta elkerülni a rendőrséget, mi
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
A sorozat górcső alá veszi azokat a nagy hazugságokat, amelyek megváltoztatták a történelem menetét. Tanulságos, széleskörű vizsgálat keretében leplezi le a geopolitikát befolyásoló, emberek sorsát alakító félretájékoztatások
TV műsor 16 év felettieknek!
Képesek voltak megtenni? Igen, sokan együttműködtek a nácikkal. Pierre Lavaltól, Chaim Rumkowskiig, Vidkun Quislingtől a jeruzsálemi főmuftiig. A felelős politikusokon kívül sok ezer német és nem-német civil is így döntött. Voltak,
On The Spot - A helyszín: Egyiptom
TV műsor 18 év felettieknek!
A Spektrum TV vadonatúj saját gyártású sorozatában két fiatal filmes, Cseke Eszter és S. Takács András a világ egyik legveszélyesebbnek mondott zónájából, a Gázai Övezetből jelentkezik. Lemásznak az egyiptomi határ alatt húzód
TV műsor 12 év felettieknek!
Az utóbbi években egyre több hazai építész tudta létre hozni saját, másokkal eltérő stílusát.Ismerje meg most a magyar top 10-et, a legismertebb és legelismertebb építészeket, legfontosabb munkáikat és az építészetről alkotot
TV műsor 12 év felettieknek!
Egy-egy jellegzetes épületet mutatunk be, hangsúlyozva a régiós hasonlóságokat és különbségeket, melyek a tradíciókat, nemzeti jellegzetességeket mutatják. Budapest, Prága, Pozsony - Közép-Kelet-Európa 3 fővárosa, amelyek az elm
TV műsor 12 év felettieknek!
A természetfilmes azon ritka fajok egyike, amelyik az északi és a déli sark között szinte bárhol, Földünk legextrémebb helyein is előfordul. Valamennyi epizódban az utóbbi években készült magyar természetfilmek legérdekesebb jel
TV műsor 12 év felettieknek!
A műsor házigazdája, Nagy Sanyi minden epizódban felébred valahol, valakinél, a nagyvilágban. Nyolc epizód, nyolc ország, nyolc magyar házigazda... Mert a vendéglátók mindenhol magyarok, már beilleszkedtek, élik a helyiek életét. A
TV műsor 12 év felettieknek!
A műsor házigazdája, Nagy Sanyi minden epizódban felébred valahol, valakinél, a nagyvilágban. Nyolc epizód, nyolc ország, nyolc magyar házigazda... Mert a vendéglátók mindenhol magyarok, már beilleszkedtek, élik a helyiek életét. A
TV műsor 12 év felettieknek!
Egy koktélparti. Egy terroristasejt. Egy baktériumtenyészet. Egy nemzetközi szervezet. Mindegyikük hálózat, egyúttal pedig mindegyikük egy meglepő tudományos forradalomnak a része. A huszonegyedik század elejének talán legfontosabb tud
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
A gravitációs hullámok felfedezésének bejelentése 2016 egyik legnagyobb tudományos szenzációja. Einstein elméletét az atommag méretének tízezred részénél kisebb elmozdulásokat is érzékelő műszerekkel sikerült igazolni. Ezek a
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
A Spektrum Brutális kémiaórái folytatódnak. A saját gyártású műsor 2. évadában Vályi István és Nagy Gergő Zoltán ismét humoros és közérthető stílusban mutat be újabb izgalmas kísérleteket. Az új évadban olyan látványos k

Földünk története 4,5 milliárd évvel ezelőtt kezdődött, és persze a folyamat ma is tart. Neves geológusok kalauzolnak végig a mai világunk legaktívabb földtani helyszínekre.
TV műsor 16 év felettieknek!
Képesek voltak megtenni? Igen, sokan együttműködtek a nácikkal. Pierre Lavaltól, Chaim Rumkowskiig, Vidkun Quislingtől a jeruzsálemi főmuftiig. A felelős politikusokon kívül sok ezer német és nem-német civil is így döntött. Voltak,
TV műsor 18 év felettieknek!
Sorozatunk merész vállalkozása: a bűnt az elkövető szemszögéből megvizsgálni. A gyilkosokkal készített interjú bepillantás nyújt a gondolkodásukba: mi vezette tette végrehajtásához, hogyan próbálta elkerülni a rendőrséget, mi
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
A sorozat górcső alá veszi azokat a nagy hazugságokat, amelyek megváltoztatták a történelem menetét. Tanulságos, széleskörű vizsgálat keretében leplezi le a geopolitikát befolyásoló, emberek sorsát alakító félretájékoztatások
TV műsor 16 év felettieknek!
Képesek voltak megtenni? Igen, sokan együttműködtek a nácikkal. Pierre Lavaltól, Chaim Rumkowskiig, Vidkun Quislingtől a jeruzsálemi főmuftiig. A felelős politikusokon kívül sok ezer német és nem-német civil is így döntött. Voltak,
On The Spot - A helyszín: Japán
TV műsor 16 év felettieknek!
A Spektrum TV vadonatúj saját gyártású sorozatában két fiatal filmes, Cseke Eszter és S. Takács András a világ egyik legveszélyesebbnek mondott zónájából, a Gázai Övezetből jelentkezik. Lemásznak az egyiptomi határ alatt húzód
TV műsor 12 év felettieknek!
Az utóbbi években egyre több hazai építész tudta létre hozni saját, másokkal eltérő stílusát.Ismerje meg most a magyar top 10-et, a legismertebb és legelismertebb építészeket, legfontosabb munkáikat és az építészetről alkotot
TV műsor 12 év felettieknek!
Egy-egy jellegzetes épületet mutatunk be, hangsúlyozva a régiós hasonlóságokat és különbségeket, melyek a tradíciókat, nemzeti jellegzetességeket mutatják. Budapest, Prága, Pozsony - Közép-Kelet-Európa 3 fővárosa, amelyek az elm
TV műsor 12 év felettieknek!
A műsor házigazdája, Nagy Sanyi minden epizódban felébred valahol, valakinél, a nagyvilágban. Nyolc epizód, nyolc ország, nyolc magyar házigazda... Mert a vendéglátók mindenhol magyarok, már beilleszkedtek, élik a helyiek életét. A
TV műsor 12 év felettieknek!
A műsor házigazdája, Nagy Sanyi minden epizódban felébred valahol, valakinél, a nagyvilágban. Nyolc epizód, nyolc ország, nyolc magyar házigazda... Mert a vendéglátók mindenhol magyarok, már beilleszkedtek, élik a helyiek életét. A
TV műsor 12 év felettieknek!
Tudják Önök, hogy hol lesznek a jövő héten ugyanebben az időben? Vagy akár egy hónap múlva? Önök szerint véletlenül történnek meg az események akár Önnel, vagy bárkivel a környezetükből? Barabási-Albert László világhírű h

Négy és fél milliárd évvel ezelőtt a fiatal Föld pokoli hely volt. Forrongó káosz, meteoritok, vulkanikus gázok és villámlások. Ha nincs az ózonréteg, a Föld ma is egy ultraibolya sugárzással sterilizált forró sivatag lenne. Ennek

2017
TV műsor 16 év felettieknek!
2011. október 20-án Kadhafi ezredest menekülés közben meggyilkolják a sivatagban. A népét közös erővel szabadítják fel európai, amerikai és arab csapatok, akiket azért mozgósítottak, hogy megakadályozzák a labilissá vált diktát

On The Spot - A Francia Idegenlégió

2009

Meglepő és izgalmas felfedezőútra viszi nézőit Dr. Szerényi Gábor, a vadonatúj Brutális biológia című sorozat szakértője. Az emberi és az állati tulajdonságok összehasonlítása során kiderül például, képesek vagyunk-e utánoz

Tudósok az olvadó sarki jégrétegeket vizsgálva kutatják, mi vár a Földünkre 1000 év múlva. A legfrissebb tudományos és technológiai fejlemények számbavételével, speciális eszközök és csúcsminőségű számítógépes animáci
TV műsor 16 év felettieknek!
Képesek voltak megtenni? Igen, sokan együttműködtek a nácikkal. Pierre Lavaltól, Chaim Rumkowskiig, Vidkun Quislingtől a jeruzsálemi főmuftiig. A felelős politikusokon kívül sok ezer német és nem-német civil is így döntött. Voltak,
TV műsor 18 év felettieknek!
Sorozatunk merész vállalkozása: a bűnt az elkövető szemszögéből megvizsgálni. A gyilkosokkal készített interjú bepillantás nyújt a gondolkodásukba: mi vezette tette végrehajtásához, hogyan próbálta elkerülni a rendőrséget, mi
2015
TV műsor 16 év felettieknek!
Az új sorozat tényfeltáró és drámai elemeket kombinálva, a nácik nézőpontjából láttatja a második világháború eseményeit és Hitler Németországát. Az eseményeket fordított sorrendben - a bukástól a felemelkedésig - követhet

On The Spot - Best Of
TV műsor 18 év felettieknek!
A Spektrum TV vadonatúj saját gyártású sorozatában két fiatal filmes, Cseke Eszter és S. Takács András a világ egyik legveszélyesebbnek mondott zónájából, a Gázai Övezetből jelentkezik. Lemásznak az egyiptomi határ alatt húzód
TV műsor 12 év felettieknek!
A városlakó ember nagyon alapos és mindenre kiterjedő munkával változtatja meg környezetét, hatással van annak szinte minden tényezőjére. Az állatvilág tagjai viszont nem adják fel a harcot, bár sokszor elsőre úgy tűnik, mintha nem
TV műsor 12 év felettieknek!
A műsor házigazdája, Nagy Sanyi minden epizódban felébred valahol, valakinél, a nagyvilágban. Nyolc epizód, nyolc ország, nyolc magyar házigazda... Mert a vendéglátók mindenhol magyarok, már beilleszkedtek, élik a helyiek életét. A
TV műsor 12 év felettieknek!
A műsor házigazdája, Nagy Sanyi minden epizódban felébred valahol, valakinél, a nagyvilágban. Nyolc epizód, nyolc ország, nyolc magyar házigazda... Mert a vendéglátók mindenhol magyarok, már beilleszkedtek, élik a helyiek életét. A
A legnagyobb gyilkosok
TV műsor 12 év felettieknek!
(JURASSIC FIGHT CLUB)Tudjuk, hogy évmilliókkal ezelőtt hatalmas hüllők uralták a Földet. Azt viszont, hogy pontosan miként éltek, hogy vívták meg mindennapi csatáikat a táplálékért és az életben maradásért, nem tudta senki. Egész
A Halál-folyó

Richard Hammond gyerekkori álmát valósítja meg, amikor elutazik az Amazonas dzsungelébe, hogy olyan egzotikus lényeket kapjon lencsevégre mint a háromujjú lajhár, a hárpia vagy a rózsaszín folyamidelfinek. Találkozik még v
2015
TV műsor 12 év felettieknek!
A ragadozók és zsákmányaik versenye a legdrámaibb küzdelem a természetben. A legfelkészültebb természfilmeseknek köszönhetően ebben a nagyaszabású sorozatban bepillantást nyerhetünk a ragadozók halálbiztos stratégiáiba és az ül
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
Merész és látványos sorozat bolygónkról. olyan kérdéseket feszegetünk, melyek annyira természetesek számunkra, hogy nem is gondolkodunk a miérteken velük kapcsolatban: Miért kék a víz? Hogyan határozhatjuk meg a gravitációt? Miért
TV műsor 12 év felettieknek!
Hogyan tud egy vak ember kerékpározni, egy shaolin pap vasrudat elhajlítani, vagy egyes emberek rendkívüli számításokat végezni fejben? Különleges emberek, különleges képességek - és a hozzájuk tartozó amulatba ejtő magyarázatok.

Spektrum műsor és Spektrum HD műsor délután

Spektrum (HD) tv műsor
12-18
12.12
kedd
12.13
szerda
12.14
csütörtök
12.15
péntek
12.16
szombat
Délután
Olasz konyha
TV műsor 12 év felettieknek!
A sorozat New York konyhaművészetének leghíresebb alkotásaival foglalkozik. Megtudhatjuk, hogy a vonatkozó ételek receptjei hogyan kerültek a városba, mint ahogy azt is, hogy hol lelhetjük fel őket a legeredeti
Ír konyha

A NASA egykori űrkutatási szakembere megismerteti nézőinkkel az űrkutatás mai vizsgálódási területeit és legújabb eredményiet, elkalauzol titkos laboratóriumokba és kísérleti műhelyekbe. Sorozatunkból kiderül az is, miként is zaj
2015
TV műsor 12 év felettieknek!
A klónozás mára a fantáziavilágból kilépett a valóságba. Dél-Koreában a házi kedvencek klónozása hatalmas népszerűségnek örvend. A sorozat betekintést enged a híres Sooam klinika mindennapjaiba, ahol elsőnek hoztak létre kut
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
A haladás egyik ismérve, hogy a dolgok egyre nagyobbra nőnek. Az emberiség mindig nagyobbat, hosszabbat, nehezebbet vagy éppen magasabbat szeretne alkotni. Sorozatunk az emberi leleményességről szól, amivel fenntartja 'a méret igeni

2014
TV műsor 12 év felettieknek!
Ez első világháború egyszer és mindenkorra átrajzolta a háború fogalmát. Számos "első" bevetés helyszíne lett: tankok, tengeralattjárók, vegyi fegyverek, légi bombázás, gépfegyverek. De nem csak a háború eszköztára és lépték
Zsidó konyha
TV műsor 12 év felettieknek!
A sorozat New York konyhaművészetének leghíresebb alkotásaival foglalkozik. Megtudhatjuk, hogy a vonatkozó ételek receptjei hogyan kerültek a városba, mint ahogy azt is, hogy hol lelhetjük fel őket a legeredeti
Francia konyha

Három lenyűgöző történet a mérnöki találékonyságról. Bemutatjuk a három legjelentősebb kereskedelmi repülőgépet, amik valaha meghódították az eget. Végigkövetjük létrejöttük minden fázisát, a merész elképzeléstől egés
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
A történelem leghíresebb embere vajon tényleg fizikai nyom nélkül tűnt el? Sorozatunk második évadja újabb hat része Jézus életéhez kapcsolódó további helyszínek és szereplők történetének kutat utána. Vajon a régészek Jézus

Németalföldi konyha

Orosz konyha

A világ egyik legnagyobb civilizációja, az ókori Egyiptom története 5000 éves múltra tekint vissza. Megismerhetjük az emberiség gazdag történelmét, különleges, látványos helyszíneket, személyeket, eseményeket, a fejlődő társada

új-zéland dokumentumfilm, 2014
TV műsor 12 év felettieknek!
Cukor? Ki ne szeretné?! De tisztában vagyunk-e a ténnyel, hogy a cukor a felelős a világméretű elhízásért, cukorbetegségért és a metabolikus szindrómáért? És azt, hogy sok élelmiszeripari termékben több a hozzáadott cukor, mint a
TV műsor 12 év felettieknek!
Három lenyűgöző történet a mérnöki találékonyságról. Bemutatjuk a három legjelentősebb kereskedelmi repülőgépet, amik valaha meghódították az eget. Végigkövetjük létrejöttük minden fázisát, a merész elképzeléstől egés
TV műsor 12 év felettieknek!
Sorozatunk epizódjaiban két jól ismert embert vagy világmárkát mutatunk be rivalizálásuk során. Mindkét szereplő meghatározónak, úttörőnek számít a maga területén, legyen az a politika, tudomány, technológia, gazdaság vagy a m
TV műsor 12 év felettieknek!
Sorozatunk epizódjaiban két jól ismert embert vagy világmárkát mutatunk be rivalizálásuk során. Mindkét szereplő meghatározónak, úttörőnek számít a maga területén, legyen az a politika, tudomány, technológia, gazdaság vagy a m
2014
TV műsor 12 év felettieknek!
Ez első világháború egyszer és mindenkorra átrajzolta a háború fogalmát. Számos "első" bevetés helyszíne lett: tankok, tengeralattjárók, vegyi fegyverek, légi bombázás, gépfegyverek. De nem csak a háború eszköztára és lépték
TV műsor 12 év felettieknek!
Mindennap fogyasztunk Közel-Keletről származó gyümölcsöt, spanyol és hollan zöldségeket, Kínában gyártott számítógéppel dolgozunk és Bangladesben készült ruhákat viselünk. De vajon elgondolkodtunk-e már azon, hogyan jutnak el h
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
Scott Flansburg egy különleges ember aki egy rendkívül ritka neurológiai képességgel született. Ő egy emberi számológép. Mindenhol és mindenben számokat, mintákat és képleteket lát, amely képessége lehetővé teszi számára, hogy
2011
TV műsor 12 év felettieknek!
A világegyetem rejtelmeinek feltárása és megértése a tudomány legdinamikusabb területe: sorozatunkban számos neves szakértő, és még jobb, még látványosabb grafikák segítenek megérteni hogy mit is tudunk eddig a világunk kialakulá
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
Sorozatunk az Egyesült Állomok legismertebb nevezetességeihez látogat, ahol azonban nem a megszokott, legtöbbünk által ismert tudnivalókat sorolja fel, hanem az izgalmas részleteket, utánajár a helyszínek legendáina
TV műsor 12 év felettieknek!
A sorozat teljesen új nézőpontból mutatja be történetünket, lerombolva a tudomány és a történelem közötti falat. Tudományos-fantasztikus csavarral kapcsolja össze a történelem meghatározó eseményeit mai életünkkel, miközben oly
TV műsor 12 év felettieknek!
A sorozat teljesen új nézőpontból mutatja be történetünket, lerombolva a tudomány és a történelem közötti falat. Tudományos-fantasztikus csavarral kapcsolja össze a történelem meghatározó eseményeit mai életünkkel, miközben oly
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
A haladás egyik ismérve, hogy a dolgok egyre nagyobbra nőnek. Az emberiség mindig nagyobbat, hosszabbat, nehezebbet vagy éppen magasabbat szeretne alkotni. Sorozatunk az emberi leleményességről szól, amivel fenntartja 'a méret igeni
12.15 20:15
Tuti gimi I./14.
12.15 22:40
Papás Babás II./11.
12.15 23:05
Papás Babás II./12.
12.16 10:15
A nemzet karácsonyfája

Spektrum műsor és Spektrum HD műsor este és éjjel

Spektrum (HD) tv műsor
18-02
12.12
kedd
12.13
szerda
12.14
csütörtök
12.15
péntek
12.16
szombat
Este és éjjel
2013
TV műsor 12 év felettieknek!
A Spektrum csatorna egyik legnépszerűbb sorozatában újabb amerikai cégvezetők szánják rá magukat egy szokatlan lépésre: alámerülnek saját vállalkozásuk bugyraiba. A főnökök álruhában, a legalsó szinteken dolgozva ismerik meg, ho
2015
TV műsor 12 év felettieknek!
Kövesse végig filmünkben Európa kialakulásának történetét a karbon időszaktól napjainkig. Izgalmas földtörténeti utazás során éghajlati zónákon kelünk át, és szemtanui leszünk kontinensformáló elemek találkozásának. Megdö
TV műsor 12 év felettieknek!
Földünk története 4,5 milliárd évvel ezelőtt kezdődött, és persze a folyamat ma is tart. Neves geológusok kalauzolnak végig a mai világunk legaktívabb földtani helyszínekre.
2014
TV műsor 12 év felettieknek!
Sorozatunk négy része valódi rejtélyeket tár fel történészek és törvényszéki módszerek segítségével. Az egyes epizódok középpontjába egy-egy valódi tárgy kerül, mint pl. egy római szög, amivel állítólag Jézust a kereszthe
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
A sorozat górcső alá veszi azokat a nagy hazugságokat, amelyek megváltoztatták a történelem menetét. Tanulságos, széleskörű vizsgálat keretében leplezi le a geopolitikát befolyásoló, emberek sorsát alakító félretájékoztatások
TV műsor 12 év felettieknek!
A sorozat a második világháború legnagyobb hőseit mutatja be: azokat az embereket, akik akkor sem adták fel a harcot, amikor már minden reménytelennek tűnt. Sok esetben emberek százezreit mentették meg - nem egyszer saját
TV műsor 16 év felettieknek!
Képesek voltak megtenni? Igen, sokan együttműködtek a nácikkal. Pierre Lavaltól, Chaim Rumkowskiig, Vidkun Quislingtől a jeruzsálemi főmuftiig. A felelős politikusokon kívül sok ezer német és nem-német civil is így döntött. Voltak,
TV műsor 18 év felettieknek!
Sorozatunk merész vállalkozása: a bűnt az elkövető szemszögéből megvizsgálni. A gyilkosokkal készített interjú bepillantás nyújt a gondolkodásukba: mi vezette tette végrehajtásához, hogyan próbálta elkerülni a rendőrséget, mi
2013
TV műsor 12 év felettieknek!
A Spektrum csatorna egyik legnépszerűbb sorozatában újabb amerikai cégvezetők szánják rá magukat egy szokatlan lépésre: alámerülnek saját vállalkozásuk bugyraiba. A főnökök álruhában, a legalsó szinteken dolgozva ismerik meg, ho
2012
TV műsor 12 év felettieknek!
Két megdöbbentő epizód a földi életről. 240 millió éves lábnyomok nyújtanak betekintést a triász kor dinoszauruszainak életébe - abba az időbe, amikor az eddigi ismereteink szerint még nem ők uralták a Földet. A második részbő
TV műsor 12 év felettieknek!
Négy és fél milliárd évvel ezelőtt a fiatal Föld pokoli hely volt. Forrongó káosz, meteoritok, vulkanikus gázok és villámlások. Ha nincs az ózonréteg, a Föld ma is egy ultraibolya sugárzással sterilizált forró sivatag lenne. Ennek
TV műsor 12 év felettieknek!
A világ legolvasottabb és legbefolyásosabb könyve tárul fel előttünk: a hétrészes filmsorozat egy-egy prominens műsorvezető segítségével a Szentírás hét különböző változatát mutatja be, a kezdeti Bibliától az amerikai elnöki
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
A sorozat górcső alá veszi azokat a nagy hazugságokat, amelyek megváltoztatták a történelem menetét. Tanulságos, széleskörű vizsgálat keretében leplezi le a geopolitikát befolyásoló, emberek sorsát alakító félretájékoztatások
TV műsor 12 év felettieknek!
A sorozat a második világháború legnagyobb hőseit mutatja be: azokat az embereket, akik akkor sem adták fel a harcot, amikor már minden reménytelennek tűnt. Sok esetben emberek százezreit mentették meg - nem egyszer saját
TV műsor 16 év felettieknek!
Képesek voltak megtenni? Igen, sokan együttműködtek a nácikkal. Pierre Lavaltól, Chaim Rumkowskiig, Vidkun Quislingtől a jeruzsálemi főmuftiig. A felelős politikusokon kívül sok ezer német és nem-német civil is így döntött. Voltak,
TV műsor 18 év felettieknek!
Sorozatunk merész vállalkozása: a bűnt az elkövető szemszögéből megvizsgálni. A gyilkosokkal készített interjú bepillantás nyújt a gondolkodásukba: mi vezette tette végrehajtásához, hogyan próbálta elkerülni a rendőrséget, mi
2013
TV műsor 12 év felettieknek!
A Spektrum csatorna egyik legnépszerűbb sorozatában újabb amerikai cégvezetők szánják rá magukat egy szokatlan lépésre: alámerülnek saját vállalkozásuk bugyraiba. A főnökök álruhában, a legalsó szinteken dolgozva ismerik meg, ho
2012
TV műsor 12 év felettieknek!
Két megdöbbentő epizód a földi életről. 240 millió éves lábnyomok nyújtanak betekintést a triász kor dinoszauruszainak életébe - abba az időbe, amikor az eddigi ismereteink szerint még nem ők uralták a Földet. A második részbő
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
Tudósok az olvadó sarki jégrétegeket vizsgálva kutatják, mi vár a Földünkre 1000 év múlva. A legfrissebb tudományos és technológiai fejlemények számbavételével, speciális eszközök és csúcsminőségű számítógépes animáci
TV műsor 12 év felettieknek!
A világ legolvasottabb és legbefolyásosabb könyve tárul fel előttünk: a hétrészes filmsorozat egy-egy prominens műsorvezető segítségével a Szentírás hét különböző változatát mutatja be, a kezdeti Bibliától az amerikai elnöki
2017
TV műsor 16 év felettieknek! PREMIER
2011. október 20-án Kadhafi ezredest menekülés közben meggyilkolják a sivatagban. A népét közös erővel szabadítják fel európai, amerikai és arab csapatok, akiket azért mozgósítottak, hogy megakadályozzák a labilissá vált diktát
TV műsor 12 év felettieknek!
A sorozat a második világháború legnagyobb hőseit mutatja be: azokat az embereket, akik akkor sem adták fel a harcot, amikor már minden reménytelennek tűnt. Sok esetben emberek százezreit mentették meg - nem egyszer saját
TV műsor 16 év felettieknek!
Képesek voltak megtenni? Igen, sokan együttműködtek a nácikkal. Pierre Lavaltól, Chaim Rumkowskiig, Vidkun Quislingtől a jeruzsálemi főmuftiig. A felelős politikusokon kívül sok ezer német és nem-német civil is így döntött. Voltak,
TV műsor 18 év felettieknek!
Sorozatunk merész vállalkozása: a bűnt az elkövető szemszögéből megvizsgálni. A gyilkosokkal készített interjú bepillantás nyújt a gondolkodásukba: mi vezette tette végrehajtásához, hogyan próbálta elkerülni a rendőrséget, mi
2013
TV műsor 12 év felettieknek!
A Spektrum csatorna egyik legnépszerűbb sorozatában újabb amerikai cégvezetők szánják rá magukat egy szokatlan lépésre: alámerülnek saját vállalkozásuk bugyraiba. A főnökök álruhában, a legalsó szinteken dolgozva ismerik meg, ho
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
A Jénai Egyetem tudósai igyekeznek megfejteni az emberi test mozgásának még meg nem fejtet titkait. A testen belüli folyamatok mélyebb megértéséhez egy nagysebességű, modern röntgengép segítségét veszik igénybe.
TV műsor 12 év felettieknek!
25 évvel ezelőtt indította el a NASA a csillagászat egyik legambiciózusabb projektjét, a Hubble űrteleszkópot. Amikor először küldött képeket vissza a Földre úgy tűnt, hogy az egész egy hatalmas kudarc. Öt űrhajós merész küld
2010
TV műsor 12 év felettieknek!
A világ legolvasottabb és legbefolyásosabb könyve tárul fel előttünk: a hétrészes filmsorozat egy-egy prominens műsorvezető segítségével a Szentírás hét különböző változatát mutatja be, a kezdeti Bibliától az amerikai elnöki
2015
TV műsor 16 év felettieknek!
Az új sorozat tényfeltáró és drámai elemeket kombinálva, a nácik nézőpontjából láttatja a második világháború eseményeit és Hitler Németországát. Az eseményeket fordított sorrendben - a bukástól a felemelkedésig - követhet
TV műsor 12 év felettieknek!
A náci jántékok - avagy 1936. Berlin, amikor is a Harmadik Birodalom és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az akkor még kicsi, elitista sporteseményt globális tömegkommunikációs látványossággá változtatta. Mert bár igaz, hogy a modern
TV műsor 16 év felettieknek!
Képesek voltak megtenni? Igen, sokan együttműködtek a nácikkal. Pierre Lavaltól, Chaim Rumkowskiig, Vidkun Quislingtől a jeruzsálemi főmuftiig. A felelős politikusokon kívül sok ezer német és nem-német civil is így döntött. Voltak,
TV műsor 18 év felettieknek!
Sorozatunk merész vállalkozása: a bűnt az elkövető szemszögéből megvizsgálni. A gyilkosokkal készített interjú bepillantás nyújt a gondolkodásukba: mi vezette tette végrehajtásához, hogyan próbálta elkerülni a rendőrséget, mi
2015
TV műsor 16 év felettieknek!
Az új sorozat tényfeltáró és drámai elemeket kombinálva, a nácik nézőpontjából láttatja a második világháború eseményeit és Hitler Németországát. Az eseményeket fordított sorrendben - a bukástól a felemelkedésig - követhet
TV műsor 12 év felettieknek!
Hogyan működik egy fúrótorony? Mi tart a levegőben egy Boeing 747-est? Mekkora a motorja egy csatonán közlekedő kompnak? Azon túl, hogy választ kapunk ezekre a kérdésekre olyan nézőpontból is láthatjuk most ezeket csúcsgépeket, amil
2015
TV műsor 12 év felettieknek!
A Top Gear csapatából jól ismert James May egy szórakoztató és informatív filmsorozaton keresztül bemutatja nekünk a modern autógyártás kulisszatitkait, és bebizonyítja, hogy a brit autóipar nem halott. Elkalauzol bennünket a MINI aut
2016
TV műsor 12 év felettieknek!
A történelem leghíresebb embere vajon tényleg fizikai nyom nélkül tűnt el? Sorozatunk második évadja újabb hat része Jézus életéhez kapcsolódó további helyszínek és szereplők történetének kutat utána. Vajon a régészek Jézus
2013
TV műsor 12 év felettieknek!
Hogyan él egy diktátor? Hogyan telnek a mindennapjai egy olyan szörnyetegnek, aki milliók sorsa fölött rendelkezik? Mik azok a mozgatórugók, amelyek egy ilyen ambiciózus személyt a túlzások és kegyetlenség spiráljába
2016
A II. világháború után évtizedekig keringett egy legenda, miszerint Délnyugat-Lengyelország hegyei drága kincset rejtenek: egy arannyal, ékszerritkaságokkal és felbecsülhetetlen értékű műkincsekkel megrak
TV műsor 12 év felettieknek!
Egyedülálló sorozat, amely ritka és eddig soha nem látott amatőr felvételeken keresztül mutatja be a náci Németország felemelkedését majd katasztrofális bukását. Olyan emberek szemével láthatjuk az eseményeket, akik ott voltak és
TV műsor 18 év felettieknek!
A sorozat betekintést enged a világ legkeményebb börtöneinek félelmetes és elrettentő világába, amely elzárva ugyan, de létezik, és amelyet a saját maga alakította törvények uralnak. A képernyő nyújtotta biztons
2016
A II. világháború után évtizedekig keringett egy legenda, miszerint Délnyugat-Lengyelország hegyei drága kincset rejtenek: egy arannyal, ékszerritkaságokkal és felbecsülhetetlen értékű műkincsekkel megrak
Hírek
© 2012-2017 Gillon Media Kft.