Viasat 3 tv-műsor
2017.08.13 07:15 - 08:10 Viasat 3
tv-műsor
Lakástalkshow I./27.
talkshow,2016
Lakástalkshow I./27. Viasat 3 2017.08.13 07:15
(LAKÁSTALKSHOW)

Hazai hírességekkel indul a Lakástalkshow a VIASAT3-on Egyedülálló formátummal debütál a Lakástalkshow a VIASAT3-on Az internetről a televízió képernyőjére költözik a Lakástalkshow. A VIASAT3-on debütáló beszélgetős műsorban többek között Tóth Vera, Kiss Ádám, Ganxsta Zolee, Schobert Norbert, Fluor Tomi és Alföldi Róbert is szerepel majd, a hírességeket továbbra is Lovász László, a népszerű műsorvezető kérdezi. A Lakástalkshow című műsorban ismert színészek, énekesek és humoristák vallanak majd magánéletükről, hivatásukról, ezúttal viszont nem a megszokott rutinválaszokat adva. A műsort egy lakásban, távirányított kamerákkal rögzítik, az interjú ideje alatt pedig kizárólag a vendég és a műsorvezető tartózkodik a helyiségben, hogy még inkább megnyíljanak a hazai hírességek. A Lakástalkshow televíziós verziójában a beszélgetés mellett extra tartalmak is feltűnnek majd: a celebek bejátszásokban szembesülhetnek azzal, milyennek látják őket barátaik, rokonaik, hogyan vélekedik róluk és munkásságukról az utca embere. A műsor házigazdája továbbra is az ismert műsorvezető, Lovász László lesz, aki 2012 óta vezeti az online műsort. A tévés verzióban viszont már nem csak a nappaliban, de a hálóban és a konyhában is beszélget vendégeivel, így minden egyes helyiségben életük más-más területeibe engednek bepillantást. Ráadásul minden epizódot élő zenei produkció zár, így többek között Palya Bea, Odett, Járai Márk és az Anna and the Barbies is zenél a műsorban.  
© 2012-2017 Gillon Media Kft.