Duna World (HD) tv-műsor
2018.03.21 11:40 - 12:50 Duna World (HD)
tv-műsor
Súlyfürdő
magyar tévéfilm, 1968
Lehet-e egy illúzióvesztett világban táplálni a régi légvárakat, a múltban élni, a múltat éltetni? A Súlyfürdő egy álmos gyógyfürdő kiábrándult vendégeinek egy napját követi végig, hajnaltól éjszakáig. A fürdőhely Agárdy Gábor által alakított igazgatója fiatalkorában részt vett az illegális mozgalomban. Most maga köré gyűjti az üdülni vágyó harcosokat és táplálja bennük a nagy napok emlékét. Börtönviselt társa (Avar István) is megjelenik, akivel kapcsolatban lekiismeret-furdalást érez; és a fővárosból megérkezik a jobb napokat látott előadóművésznő, Zala Marietta (Tolnay Klári) is azért, hogy közösen fellépjen a helyi beat-zenekarral. Az idén 100 esztendős Tolnay Klári ebben a filmben is - 6 esztendővel híres színpadi Vágy villamosa-beli alakítása után - egy múltban élő asszonyt alakít, nagyszerűen és tragikomikusan.

Rendezte: Szőnyi G. Sándor

Főszereplők: Agárdi Gábor, Avar István, Bánhidi László, Farkas Antal, Földes László, Gonda György, Harkányi Ödön, Nagy István, Olympia együttes, Schütz Ila, Szendrő József, Tolnay Klári 

Film: dráma/melodráma

Hallássérültek számára feliratozva!

Ez is érdekelheti

AJÁNLOTT Moziverzum (HD)
Moziverzum
tv-műsor: Férfibecsület
amerikai dráma film,2000
TV műsor 16 év felettieknek!
AJÁNLOTT Duna TV (HD)
Duna TV
tv-műsor: Élet mindenáron
cseh tévéfilm,1999
TV műsor 12 év felettieknek!
AJÁNLOTT Film Café (HD)
Film Café
tv-műsor: Egy gésa emlékiratai
amerikai életrajzi film, 2005
TV műsor 12 év felettieknek!
PREMIER Netflix Original
Netflix Original
tv-műsor: Az Asunta-ügy
spanyol sorozat, 2024
PREMIER Paramount Network (HD)
Paramount Network
tv-műsor: Sarkvidék
izlandi dráma,2019
TV műsor 16 év felettieknek!
© 2012-2024 Gillon Media Kft.