M5 (HD) tv-műsor
2017.11.19 20:15 - 22:30 M5 (HD)
tv-műsor
Szabó Magda: Az ajtó
2017
A debreceni Csokonai Színház előadása

Szabó Magda: Az ajtó című regényéből Adorján Beáta készített színpadi változatot. A debreceni Csokonai Színház előadásában a különös házvezetőnő, Emerenc alakja révén egy fogadott anya történetét ismerjük meg. A budai villában lakó írónő és Emerenc lépésről lépésre kibontakozó barátságának hátterében valódi rejtélyként jelenik meg az ajtó, amely nem csak a házvezetőnő lakását választja el a kívülállóktól, de számtalan dolgot elzár és eltakar: zajt, hangot, tárgyakat, titkot, fájdalmat.

Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amelynek felnyitására mindannyian áhítozunk. A kékszakállú herceg várának csukott hetedik ajtaja, a Csongor és Tünde varázskútja egyaránt az emberiség ugyanazon igényét, az önmagunkkal való szembesülést és egyszersmind az ettől való félelmet járja körül, csakúgy, mint Az ajtó. A kriminek sem utolsó történetben a nyomozás a két nő belső világába vezet, az előadás az eltűnt idők hétköznapjain és egy szépséges emberi sors tükrén keresztül tárja elénk a saját lelkünkbe való betekintés leckéjét. Kiderül, hogy a szeretet és a szentimentalizmus között, az igazi élet és a társadalmi elvárásoknak megfelelni akaró létezés között óriási különbség van.

Rendezte: Naszlady Éva  

Szórakozás: színdarab

HD adás!
Hallássérültek számára feliratozva!

Ez is érdekelheti

ÉLŐ Hír TV (HD)
Hír TV
tv-műsor: Híradó
hírműsor,2024
ÉLŐ Első Kerület TV
Első Kerület TV
tv-műsor: Mátyás Templom - Élő közvetítés
ÉLŐ M4 Sport (HD)
M4 Sport
tv-műsor: Nemzeti Sporthíradó
magyarországi és a határon túli magyar sporthírek
HD adás
PREMIER Izaura TV (HD)
Izaura TV
tv-műsor: Szerelem kiadó I./145.
török vígjáték sorozat,2016
TV műsor 12 év felettieknek!
PREMIER Izaura TV (HD)
Izaura TV
tv-műsor: A házasság buktatói 74.
török dráma sorozat,2021
TV műsor 12 év felettieknek!
© 2012-2024 Gillon Media Kft.