filmadatlap
|
Csapnivaló |
amerikai filmvígjáték,1995 |
|
(LIVING IN OBLIVION)
Steve Buscemi, a ConAir, az Armageddon és hasonló nagy sikerű filmek sztárja a hozzá leginkább testhezálló, vígjátéki szerepkörben jelentkezik. New York-i független filmes rendezőt alakít ebben a leleplező humorú és öniróniával átszőtt komédiában, melyben Murphy törvénye uralkodik. Mert Nick Reve első filmjének forgatásán minden, ami elromolhat, el is romlik, sőt, talán még az is elromlik, ami nem romolhatna el. A kis pénzből készülő produkció stábja profizmust egyedül a büfében tanusít, ám amint a kamera forogni kezd, azonnal felszínre kerülnek a problémák. Például az, hogy a pusztán a népszerűségéért szerződtetett bájgúnárról kiderül, hogy művészkedni akar, hogy a főszereplőnő zaklatott magánélete miatt képtelen összpontosítani, hogy az operatőr nyílt szerelmi csalódása miatt azt játsza, hogy a fél szemére nem lát. Mit léphet erre egy rendező? Kicsit kiabál, majd megpróbálja a legjobbat kihozni ebből a helyzetből.
|
|
|
Mikor láthatom? |
Jelenleg egyetlen csatornán sincs adásban! |
|
|
|