filmadatlap
A tizedes meg a többiek
magyar vígjáték film,1965
5.0 - 8 szavazat
A tizedes meg a többiek - magyar vígjáték film
A film egyike a legsikeresebb magyar vígjátékoknak. A tizedes és társai a II. Világháborúban egy olyan helyen próbálják meg túlélni a vészterhes időket, ahol az oroszok már a spájzban vannak, míg a németek az ebédlőben ütnek tanyát. Molnár tizedes, az ügyeskedő kisember, Albert a hibátlan modorú inas és a többi katonaszökevény Grisával, a megmentett orosz katonával együtt túljárnak mindenkinek az eszén, hogy végül partizánként folytassák pályafutásukat...A film 1965-ben a Magyar Játékfilmszemlén a társadalmi zsűri fődíját és a szakmai zsűri rendezői különdíját kapta, valamint Sinkovits Imre a legjobb férfialakítás díját. A film 1966-ban elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját, 1968-ban pedig beválasztották az első "Budapesti tizenkettő" közé, míg 2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által választott 53 magyar film közé. 
Rendezte:
Keleti Márton
Főszereplők:
Bánhidi László
Cs. Németh Lajos
Darvas Iván
Horváth Tivadar
Iglódi István
Kozák László
Major Tamás
Márkus László
Pálos György
Sinkovits Imre
Szabó Gyula
Ungváry László
Mikor láthatom?
Jelenleg egyetlen csatornán sincs adásban!
© 2012-2024 Gillon Media Kft.