filmadatlap
Meseautó
magyar vígjáték,2000
0.0 - 0 szavazat
Meseautó - magyar vígjáték
Szűcs János, egy nagy budapesti üzletközpont igazgatótanácsának elnöke. Harmincöt éves, gazdag, sikeres és még nőtlen. Évek óta először hosszabb szabadságra készül. Ennek örömére gyönyörű autót vásárol autókereskedő nagybátyjától, Péterfitől. Szűcsnek a mesés autóval már az első napon sikerül fellöknie egy görkorcsolyával száguldozó fiatal lányt, Kovács Verát. Szerencsére nagyobb baj nem történik, hacsak azt nem számítjuk, hogy az elnök beleszeret a lányba.

Vera az üzletközpontban dolgozik, de erről persze Szűcsnek nincs tudomása. Így azt sem tudja, hogy Halmos úr, a titkársági mindenes, aki a küldöncök vezetője, az ő javaslatára éppen aznap rúgta ki az ismeretlen kedvest. Péterfi úr segítségével Vera apja egy ál-rádióvetélkedőn megnyeri a meseautót egy hónapra, sofőrrel együtt. Vera ugyan gyanakszik, hogy éppen az őt elgázoló sofőrt nyerték meg, de nem sokáig. Egy-két nap alatt ugyanis beleszeret sofőrébe, és mint köztudott: a szerelem vak. Szűcs boldog, hogy egyszerű sofőrként szerették meg és nem a hatalom, a pénz, a csillogás kedvéért. Úgy érzi, megtalálta az igazit. Péterfi szerint azonban téved az unokaöccse... A hajdani nagysikerű film remake-je mai sztárokkal. 

Rendezte:
Kabay Barna
Főszereplők:
Bajor Imre
Bezerédi Zoltán
Gergely Róbert
Kern András
Kokics Péter
Molnár Piroska
Ónodi Eszter
Pogány Judit
Stohl András
Mikor láthatom?
Jelenleg egyetlen csatornán sincs adásban!
© 2012-2024 Gillon Media Kft.