Reggel és délelőtt
|
amerikai sportdráma, 2018
Adonis Creed (Michael B. Jordan) ökölvívó élete folyamatos egyensúlyozás. A személyes kötelezettségek és a következő megmérettetésre való felkészülés között lavírozva ráadásul még élete legnagyobb kihívásával is szembesü
Robert McCall egykor a kormány bérgyilkosa volt, most Dél-Olaszországban talált otthonra, ahol próbál megbékélni borzalmas múltjával. Amikor barátait sarokba szorítja a helyi maffia, védelmükre kel és szembeszáll a halálos fenyeget
Davis sikeres befektetési bankár, szép feleséggel, házzal, autóval. Egy nap azonban autóbalesetben elveszíti nejét. Sajátos módon dolgozza fel a veszteséget: ahelyett, hogy összetörne, tovább éli az életét. Az érzéseit egy büféa
amerikai romantikus vígjáték,2022
Amikor egy amerikai olasz étteremlánc vezetőjét kiválasztják egy speciális képzési programra az olaszországi Pisában, zsong a feje az európai csillogás és romantika álmaitól. De az utazás merőben másnak bizonyul - és talán veszé
amerikai romantikus vígjáték,2003
Barbara Novak (Renée Zellweger) egy botrányos női sikerkönyv írója, aki felköltözik New Yorkba a népszerűség reményében. Feminista kiskönyvében a lányokat lázadásra szólítja a férfiak ellen: szeretkezzenek úgy, ahogy a férfiak,
amerikai-német életrajzi filmdráma, 2002
Jimmy a Michigan-tó partján lévő nagyvárosban, Detroitban él és dolgozik. Miután szakít a barátnőjével, visszaköltözik az egy lakókocsiban élő anyjához és a kishúgához. Jimmy egyetlen szórakozása a zene. Állandóan zenét hall
amerikai vígjátéksorozat, 2016
Főszereplők: Patricia Heaton, Neil Flynn, Charlie McDermott, Eden Sher, Atticus Shaffer
amerikai vígjátéksorozat, 2016
Főszereplők: Patricia Heaton, Neil Flynn, Charlie McDermott, Eden Sher, Atticus Shaffer
|
amerikai dokumentumfilm, 2023
Rendezte: Kristen Lovell, Zackary Drucker
belga krimi thriller,2021
Armie Hammer, Gary Oldman és Evangeline Lilly a főszereplői a thrillernek, amely az opioidjárvány idejében játszódik. Egy titkosügynök, egy egyetemi tanár és egy gyászoló anya története egymásba gabalyodik. Rendezte: Nicholas Jareck
Három évvel fiuk, James véletlen halála után a nyugalmazott seriff, Blackledge és felesége, Margaret elhagyják otthonukat a 60-as években, hogy megmentsék volt menyüket, Lornát és annak fiát erőszakos, új családjuk karmai közül. R
Hogyan lehet tartós szerelmet találni a mai világban? A dokumentumfilm-készítő és randiapp-függő rendezőnek, Zoénak a keresgélése egyelőre nem megfelelő jelöltek végtelen folyamát jelenti a rengeteg jobbra húzás ere
francia családi animációs film,2022
Életre kel a kis Nicolas vidám gyermekkora, az iskolaudvari játékoktól és verekedésektől a nyári tábori csínytevésekig és bajtársiasságig. Rendezte: Amandine Fredon, Benjamin Massoubre Főszereplők: Alain Chabat, Lauren
amerikai vígjáték-dráma,2004
Joel döbbenten fedezi fel, hogy barátnője, Clementine kitöröltette az emlékezetéből kapcsolatuk minden emlékét. Kétségbeesésében ő is felveszi a kapcsolatot az eljárás feltalálójával, Dr. Mierzwiakkal, hogy kitörölt
amerikai vígjátéksorozat, 2016
Főszereplők: Patricia Heaton, Neil Flynn, Charlie McDermott, Eden Sher, Atticus Shaffer
amerikai vígjátéksorozat, 2016
Főszereplők: Patricia Heaton, Neil Flynn, Charlie McDermott, Eden Sher, Atticus Shaffer
amerikai romantikus dramedy,2022
A gyerekújságíró, Sophia rátalál egy karácsonyi történetre, egy elveszett, át nem adott titkos ajándékra, és ettől azt reméli, hogy megmentheti a karrierjét. Miközben az ajándék sorsát próbálja rendezni, ő maga is ajándékot k
|
amerikai dokumentumfilm sorozat,2024
Ebben a részben a houstoni származású Alex Stapleton a texasi olajipar hatását vizsgálja a feketékre és a jogfosztott közösségekre, egyúttal kitekint arra, milyen szerepet játszottak a feketék a texasi olajkonjun
Ebben a fékevesztett szatírában a társadalmi szerepek és osztályok helyet cserélnek, és lelepleződik a szépség ízléstelen üzletiesítése. Rendezte: Ruben Östlund Főszereplők: Harris Dickinson, Charlbi Dean, Dolly De Leon, Zlatko Bu
A Felvétel indul! minden héten bepillantást nyújt három nagyobb, megjelenés előtt álló mozgóképes produkció kulisszái mögé, a gyártásról készült exkluzív felvételek, és a színészekkel és a filmkészítőkkel készített inte
Ha Barbielandben élsz, az életed arról szól, hogy egy tökéletes lény vagy egy tökéletes helyen. Kivéve, ha elér egy egzisztenciális válság. Vagy te vagy Ken. Rendezte: Greta Gerwig Főszereplők: Margot Robbie, Ryan Gosling, America Fe
amerikai képregény adaptáció,2023
Az Igazság Ligája egy új fenyegetéssel néz szembe: a kamaszkorral! Amikor Superman és a banda tinédzserként belecsöppen Vale ismeretlen világába, össze kell fogniuk a RWBY néhány szereplőjével, h
Egy közkedvelt humorista rajongói nyomására indul az elnökválasztáson, és meglepően jól teljesít. De amikor egy számítógépes szavazási hiba miatt meg is nyeri a választást, döntenie kell, hogy igazat mond vagy megtartja elnöki poz
amerikai képregény adaptáció,2023
Világok ütköznek össze, amikor Barry szuperképességeit felhasználva visszautazik az időben, hogy megváltoztassa a múlt eseményeit. Ám amikor a családja megmentésére tett kísérlete véletlenül a jövőt is megváltoztatja, Barry csap
Az újságíró Lennynek feltűnik, hogy egy elmegyógyintézetből kiengedett férfi egy remeteéletet élő színészre hajaz. Segít neki sztárrá válni, ám rájönnek, hogy a hírnév és a vagyon nem minden, így vissza kell találniuk az iga
|
fülöp-szigeteki akciósorozat, 2021
Sisoy mindent kockára tesz, hogy leleplezze Eusebio bűneit. Főszereplők: Agot Isidro, Andrea Brillantes, Angel Aquino, Christopher De Leon, Dante Rivero, Dennis Trillo, Empress Schuck, Gerald Anderson, Isabelle De Leon, Joel
angol thriller sorozat,2023
Ingrid kénytelen felülvizsgálni az eredeti jogesetet, amelyen dolgozott. A kirobbanó és fordulatos végső összecsapás során Ingridnek ki kell harcolnia a hibák kijavítását és az igazságszolgáltatás helyreállítását. Rendezte: Cha
Benjamin Martin igazi harcos volt: kegyetlen, kiismerhetetlen, engesztelhetetlen. Mára azonban egyedül neveli hét gyerekét, és rájött arra, hogy a béke létszükséglet számára. Az amerikai függetlenségi háború azonban nem kedvez a kív
amerikai életrajzi dráma,2023
A valós eseményeken alapuló film főhőse Keith Gill, aki egy kis videojáték-cégbe való befektetéssel nagy mértékben növeli a cég értékét, ami hamarosan sok embert gazdaggá tesz, ám dühbe gurít néhány milliárdost. Rendezte: Cra
amerikai animációs akciófilm,2023
Kara Zor-El, vagyis Supergirl anyja és szülőbolygója, a Krypton elvesztése után nehezen alkalmazkodik új földi életéhez, hiába mentorálta Superman. Ezért a 31. századba utazik a Légió Akadémiára, ahol új barátokra, de ellenségekr
Az önfejű, tini Seiya azzal tölti az idejét, hogy pénzért harcol, miközben elrabolt húgát keresi. Egy csata során misztikus erőkhöz jut, és belecsöppen a harcoló istenségek mágikus világába, ahol egy testet öltött istennő vé
amerikai animációs film,2020
Croodék túléltek veszélyes vadállatokat, természeti katasztrófákat és az ifjúkori szerelmet is, de új kihívás vár rájuk. Őskori családunk találkozik Jobbagyékkal, akiktől nagyon különböznek, mégis együtt kell működniük...
Robert Langdon az egyik firenzei kórházban ébred. A szimbólumkutató amnéziában szenved, nem emlékszik arra, mi történt vele, és hogyan került a kórházba. Ráadásul lőtt sebbel ápolják, és egy különös tárgyat találnak nála. Si
|
Nancy Crampton-Brophy jó tollú írónő, aki gyakran ír olyan női főszereplőkről, akik arról fantáziálnak, hogy megölik saját férjüket. Az írónőt 2022-ben elítélték saját férje meggyilkolásáért. Igaz történet alapján. Ren
A feszültség egyre fokozódik, amikor Catherine, Orlov, Velementov tábornok, Leo és Marial megpróbálják a kisebb területi, regionális udvarokat az összeesküvők mellé állítani. Néhány embert végül félre kell állítani az útból
A barátság ereje is megmérettetik, amikor a 16 éves, külvárosi Mo 23 éves legjobb barátja, Zeke útmutatását követve tanul meg eligazodni a felnőtté válás útvesztőjében, aki rendhagyó életleckéket tanít neki az ivás, bulizás
Egy nő férje hosszú házasság után meghal. Özvegye képtelen elfogadni a veszteségét és már szinte feladta az életét, ám egy nap, amikor felbukkan egy kóbor kutya, a fejébe veszi, hogy az néhai férjének reinkarnációja. Rendezte:
A két hasonló nevű Javier Garcíát összetévesztik a repülőtéren, és szerepük felcserélődik. Az egyik Javier Garcíának, a depressziós és munkanélküli repülőgép-szerelőnek üzleti stratégiát kell kidolgoznia a lepattant légit
amerikai animációs kalandfilm,1998
Az élet nem habos torta Z számára! Z, a hangya egy nagyvárosban élt és dolgozott egész életében, még lehetősége sem volt a kitörésre. Most azonban háború készülődik a termeszekkel szemben, s a királynőnél Csáprágó tábornok m
amerikai életrajzi dráma,2023
Film a visszatérés és a második esély erejéről. Foreman olimpiai aranyérmes és nehézsúlyú világbajnok bokszoló lett, majd a ringet a lelkészi pulpitusra cserélte. Később azonban
amerikai vígjátéksorozat,2016
Felejtsük el a sztárokat! A szülők az igazi hősök, de Frankie biztos, hogy egyfajta szuperhős. A középkorú, középosztálybeli és az ország közepében élő Frankie zaklatott feleség és dolgozó nő, három gyermek édesa
amerikai vígjátéksorozat,2016
Felejtsük el a sztárokat! A szülők az igazi hősök, de Frankie biztos, hogy egyfajta szuperhős. A középkorú, középosztálybeli és az ország közepében élő Frankie zaklatott feleség és dolgozó nő, három gyer
Amikor a fiatal Laura szüleivel egy új városba költözik, magányosnak érzi magát, amíg egy kis csillag le nem pottyan az égből. A legjobb barátokká válnak, de Laurának meg kell tanulnia, hogy a barátságban néha elengedésre is szüks
|