Reggel és délelőtt
|
Igaz történet az 1800-as évekből, amelyben Dahomey afrikai királyságát és életmódjukat vad női harcosok védelmezték elszántan. Rendezte: Gina Prince-Bythewood Főszereplők: Viola Davis, Thuso Mbedu, Lashana Lynch, Sheila Atim, John Bo
James Franco, a híres hollywoodi színész bulit szervez az új villájában. Persze ott van minden híresség, aki számít a film és a szórakoztatóipar világában. A buli azonban hamarosan rettegésbe csap át, amikor kint megkezdődik a vilá
Dr. Alan Stone találkozott Jézussal - háromszor is. Pszichiáterként három különböző páciense is van, akik Jézus Krisztusnak hiszik magukat. Stone szembesíti őket egymással és rábeszéli őket, hogy dolgozzanak együtt egy
amerikai romantikus vígjáték,2015
Egy ünnepelt katona és tanácsadó visszatér pályafutása legnagyobb diadalainak egykori helyszínére, ahol újra kapcsolatba kerül régi szerelmével, ám közben váratlanul beleszeret a munkájának felülvizsgálatára a légierő által k
amerikai akcióvígjáték,2010
Scott Pilgrimre, a 22 éves, jóképű basszusgitárosra ragadnak a csajok. Nehezen tudja lekoptatni őket, ám minden megváltozik, amikor Ramona begörkorizik az életébe. Scott hamarosan rájön, hogy a lány szerelmi életét a volt pas
Bernard egyetemi tanár, egykor kiváló novellistaként is jegyezték. Felesége, Joan csak most bontogatja az írói szárnyait, és mint kiderül, van is érzéke az íráshoz. Ez pedig éppen elegendő ahhoz, hogy Bernardban feltámadjon a sza
amerikai vígjátéksorozat,2017
Frankie úgy dönt, hogy találnia kell egy új szenvedélyt - ez lenne az élete harmadik fejezete - és TimTom tiszteletes javasol is neki egy tökéletes megoldást. Rendezte: Phil Traill Főszereplők: Patricia Heaton, Neil
amerikai vígjátéksorozat,2017
Mike önfejű testvére, Rusty a városba érkezik, és egy extravagáns ajándékot ad Sue-nak, amiről Mike úgy gondolja, biztosan lopott áru. Rendezte: Lee Shallat Chemel Főszereplők: Patricia Heaton
amerika animációs vígjáték,2017
Amikor a kis Mariah meglát egy kiskutyát az állatkereskedésben, már tudja, mit szeretne karácsonyra. Ám előbb be kell bizonyítania, hogy tud bánni a kutyákkal - nagybátyja ebéről, a világ legrosszabb kutyáj
|
amerikai-német akciófilm,2009
Nehéz fába vágta a fejszéjét az Interpol ügynöke, Louis Salinger és Eleanor Whitman kerületi ügyészhelyettes. Összefognak, hogy leleplezzék a világ egyik legnagyobb hatalmú bankjának sötét üzelmeit. Gyanújuk szerint a bank a vilá
angol dokumentumfilm,2021
Ez a különkiadás Diego Maradona futballsztár halála kapcsán bepillantást nyújt a focilegenda különleges életébe, megvizsgálva azokat a körülményeket, amelyek hozzájárulhattak korai halálához. Rendezte: Nick Clarke Powell Főszere
amerikai életrajzi film, 2022
Naomi Ackie minden idők egyik legnagyobb énekesének állít emléket: Whitney Houston szerepébe bújva kendőzetlen portrét mutat be az ikonikus hang mögött álló összetett és sokrétű nőről. Rendezte: Kasi Lemmons Főszereplők: Nao
Jason Statham és az akciósztár Wu Jing a Meg 2. - Az árok című filmjükben feltérképezetlen vizekre eveznek, hogy felfedező kutatócsoportjukkal minden eddiginél nagyobb - és veszélyesebb - mélységekbe merüljenek. Békésn
amerikai romantikus dráma,2023
Három házaspár otthon ragad a karantén kezdetekor. Jonathan, Clarissa és Paul élete fenekestül felfordul, és kénytelenek egymás felé fordulni, és végül önmagukkal szembesülni. Rendezte: Cecilia Miniucchi Főszereplők: Danny Huston,
angol életrajzi dráma,2014
A világ egyik legnagyobb élő koponyájának, a neves asztrofizikusnak, Stephen Hawkingnak a története, aki beleszeret cambridge-i diáktársába. Rendezte: James Marsh Főszereplők: Eddie Redmayne, Felicity Jones, Emily Watson
amerikai vígjátéksorozat,2017
Nem éppen a terv szerint haladnak a dolgok a Heck családban, amikor Frankie azzal segít Sue-nak megünnepelni a 21. születésnapját, hogy elviszi egy bárba, ami közel van az egyetemhez. Rendezte: Lee Shallat Chemel Főszere
amerikai vígjátéksorozat,2017
Mikor Frankie úgy érzi, hogy egy kiadós sírásra lenne szüksége a pocsék hete után, Mike közli a jó hírt, hogy a kőfejtőben eltöltött 25 évnyi menedzseri munka után felajánlották neki a regionális menedzseri állást
|
amerikai dokumentumfilm sorozat,2024
Chuck a Synanon-beli iskolát katonai táborrá alakítja fiatalkorú bűnözők számára. Amikor a felesége meghal, újraházasodik, és új utasítást ad ki: a tagoknak is új házastársat kell találniuk, ami további terhet ró legelköteleze
amerikai akció-vígjáték,2010
Danson és Highsmith nyomozók a New York-i rendőrség nagyágyúi. Igazi szupersztárok, akiknek a képével tele van a média. A pancser zsarukkal, mint Terry Hoitz és Allen Gamble nyomozó, viszont a kutya sem foglalkozik. Amúgy a két pasas t
Amikor az erdőgazdálkodást tanuló Anja Grimm abban az erdőben vállal gyakornoki munkát, ahol gyerekkorában eltűnt az apja, az egykori trauma arra készteti, hogy felderítsen egy halálos titkot, melyet az egész város együtt őrzött. Re
Igby lázadó természetű tinédzser, aki állandó harcban áll a jómód fullasztó világával, amibe beleszületett. Sehol sem találja helyét, hiába viszi egyik suliból a másikba a család. Igby utálja az önző anyját, aki szerinte uralk
A film két pár bonyolult és mélyen emberi kapcsolatát és vívódásait tárja fel, miközben megpróbálnak egy új közös életet kialakítani, vagy egy külön életet felfedezni, miután egy-egy tag traumatikus agysérülést szenvedett el.
amerikai romantikus film,2022
Amikor elrabolják az egoista influenszer, DD Ward kutyáját, szerény asszisztense összefog egy helyi állatorvossal, hogy karácsony előtt megtalálják a kutyust. Közben nem várt kapcsolat szövődik közöttük, sőt, még annál
amerikai fantasztikus akciófilm,2019
Peter Parker bebizonyította, hogy Pókemberként a szuperhősök csapatában is megállja a helyét. A sok akció után ideje a kikapcsolódásnak, ezért elhatározza, hogy csatlakozik a legjobb barátaihoz, Nedhez, MJ-hez és a banda többi
amerikai animációs film,2015
Drakula, a világ legismertebb vámpírja szállodát üzemeltet az erdélyi havasokban, ahol immár az emberek is nyugodtan pihenhetnek. Drakula legnagyobb gondja Dennis, az imádnivaló, félig ember, félig vámpír unokája, aki semmi jelét ne
|
román akciófilmsorozat, 2023
Victor Godeanu, Nicolae Ceaușescu belső körének magas rangú tábornoka súlyos veszélyben találja magát a román diktátor növekvő paranoiája közepette. Egyre szorongatóbb híreket kap arról, hogy ellensége, Mircea bizon
amerikai akciósorozat,2023
A megnövekedett rendőri jelenlét nyomása alatt a Hop Wei banda új, jövedelmező módot keres a túlélésre. Rendezte: Nima Nourizadeh Főszereplők: Andrew Koji, Olivia Cheng, Jason Tobin, Dianne Doan
A megtörtént eseten alapuló film egy köztiszteletben álló sebészről szól, aki meggyilkolta a feleségét, hogy ne derüljön fény a házasságtörésére. Meg is úszta volna, ha a gyermekei, elsősorban a legnagyobb lány
amerikai romantikus vígjáték,2023
Maddie, a felelőtlen, 32 éves nő jelentkezik két helikopterszülő álláshirdetésére, akik fiktív barátnőt keresnek félénk fiuknak, hogy mielőtt elkezdődik az egyetem, felszívja magát és szert tegyen némi önbizalomra. Rendezte: Ge
Hannah, a pék és amatőr detektív csontvázra bukkan egy építés alatt álló ház területén. Kiderül, hogy egy szeretett régi lakó hunyt el rejtélyes körülmények között. Hannah vőlegénye rosszallása ellenére és an
Cypher Raige parancsnok távollétében a fia, Kitai már szinte felnőtt. A hosszú szolgálatból hazatérő parancsnok kiruccan vele az űrbe, hogy jobban megismerjék egymást. Ám az űrhajójukat baleset éri, és kényszerleszállást hajtanak
amerikai családi vígjáték,2011
Nagy feladat vár Husira, a Húsvéti Nyuszi kamaszfiára. Ő fogja ugyanis átvenni az apja örökségét, neki kell majd irányítania a húsvéti csokigyárat. A gond, a Husinak semmi kedve ehhez, ő ugyanis dobos szeretne lenni Los Angelesben. Le
Egy fiatal dzsigoló összetalálkozik egy csábító szélhámossal a napsütötte francia Riviérán, és ravasz tervet szőnek. Vajon elmennek a szerelmesek a luxusélet utáni hajszában odáig, hogy feláldozzák egy exfilmsztár és egy ingatla
|
Katalin, Olro és Velementov megkezdik uralkodásukat Oroszországban, de váratlan akadályokba ütköznek. Péter az önművelés útján halad a házi őrizete alatt, de meggyőzi Katalint, hogy hadd vehessen részt a koronázásán,
Egy távoli francia kastélyban elit média- és politikai személyiségek gyűlnek össze egy privát partin, ám a csillogó felszín sötét titkokat rejt. Ahogy Ivy, a higgadt riporter elkezd mindennek a mélyére ásni, kiderül, hogy halálos c
angol-amerikai sci-fi, 2006
A Föld tartalékai teljesen kimerültek, a jövő kilátástalan, 19 éve nem született gyerek. A széthulló társadalmi rendszerek közül egyedül Nagy-Britannia élte túl a belső harcokat. A rendszer diktatórikus eszközökkel tartja fenn a
amrrikai életrajzi dráma, 2005
Borzalmas bűncselekményről olvas Truman Capote a New York Times 1959. november 16-i számában: lemészároltak egy jómódú farmercsaládot a kansasi Holcombban. Az írót elképeszti az eset kegyetlensége, értelmetlen brutalitása, és megl
amerikai romantikus vígjáték,2012
Celeste és Jesse a gimiben szeretett egymásba, később összeházasodtak. Most a harmincas éveikben járnak, és kapcsolatuk nem mondható felhőtlennek. Celestenek sikeres médiatanácsadó cége van, Jesse viszont megint munkanélküli, m
1940 májusában a diadalmasan előretörő német hadsereg a franciaországi Dunkerque közelében csaknem 300 ezer brit és francia katonát ejt csapdába. Menekülésre szinte semmi esélyük: előttük a németek, mögöttük a tenger. Az angolok
amerikai vígjátéksorozat,2017
Orson városában az évszázad leszámolása készül, amikor a Heckék - a Donahue-kkal és Bill Norwooddal karöltve - háborút indítanak Glossnerék ellen, miután ellopták Sue autóját. Rendezte: Elli
amerikai vígjátéksorozat,2017
Mikor Dr. Fulton behívatja Frankie-t és Mike-ot az irodájába, hogy elmondja, Brick és Cindy mindenhol csókolóznak az iskola területén, Frankie azzal bízza meg Mike-ot, hogy beszéljen a fiával a randizás
Frodo, az ifjú hobbit egy gyűrűt kap ajándékba nagybátyjától, az örökre távozó Bilbotól. Gandalf, a varázsló elárulja, hogy a gyűrű nem más, mint az abszolút hatalom eszköze, az Egy Gyűrű. El kell pusztítani, mi
|