sorozat
A szerelem aromája
kolumbiai telenovella sorozat
A szerelem aromája - kolumbiai telenovella sorozat
3.2 - 14 szavazat
Gaviota az édesanyjával együtt minden évben ellátogat a Casablanca birtokra, hogy a gazdag tulajdonos és kávétermesztő Octavio Vallejonak dolgozzanak a betakarításkor. Épp akkor tartózkodnak ott, amikor egy ismeretlen csoport emberrablásra készül a földbirtokos ellen, amely végül meghiúsul a lány szerencsés közbelépése miatt. Octavio - hálája jeléül - egy darab földet adományoz Gaviota és édesanyja számára, ám még mielőtt ezt írásba foglalnák, a férfi váratlanul életét veszti. Miközben Gaviota a család beleegyezését próbálja elérni, hogy tiszteljék Octavio úr végakaratát, a fia, Sebastián Vallejo hazaérkezik New Yorkból. A két fiatal pedig első látásra menthetetlenül egymásba szeret... 
Évad nélkül
Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
A szerelem aromája 10.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Carlos Mario és édesapja között konfliktus alakul ki a helyi bár felújítását illetően. Lucrecia és Lucía megtudják, hogy kinek udvarol Sebastián. Carmenza nem örül annak, hogy Gaviota és Sebastián elutaznak kettesben.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 11.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Iván, Lucreca és Lucía azon törik a fejüket, hogy hogyan tudnának keresztbe tenni Sebastiánnak. Gaviota eközben nagyon boldog és örül annak, hogy a szerelmével lehet együtt. Eduardo aggódva hívja fel lányát és fél, hogy hamarosan börtönbe kerül. Marcelát szétveti a düh, amiért lekezelően bánnak vele.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 12.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián arra kéri Gaviotát, hogy költözzön New Yorkba vele. Margot továbbra is elvárja Ivántól, hogy segítse ki anyagilag. Iván nem akarja elhinni, hogy Bernardo meleg. Lucrecia felkéri Carmenzát, hogy dolgozzon együtt a lányával felszolgálóként az esküvőn.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 13.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián úgy érzi, eljött az idő arra, hogy bemutassa Gaviotát a családjának. Margarita nem örül Maracucha visszajövetelének és a féltékenysége is felerősödik. Marcela kifejezi nemtetszését, amiért édesanyja mindig Iván pártját fogja. A Vallejo család tanácstalan miután kiderül, hogy pénzügyi visszaélések voltak a cégen belül.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 14.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Pablo úgy érzi, hogy Sebastián nem hiszi el a könyvvizsgálat eredményét és figyelmezteti Ivánt, hogy a Café Elite hamarosan csődbe fog menni. Gaviota izgatottan várja az esküvőt, amire Sebastiánnal együtt megy.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 15.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián megtudja, hogy félreértés történt egy földterülettel kapcsolatban, amit édesapja halála előtt ajándékozott Gaviotának. Marcela és Lemarcus a saját specialitásukat szeretnék elkészíteni az esküvői vacsorára. Váratlan vendégek is érkeznek az esküvőre, ami kisebb felfordulást okoz.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 16.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián ki akarja deríteni, hogy édesapja a föld ajándékozása mellett miért kötött szerződést Gaviotával és édesanyjával. Lucía arra törekszik, hogy Gaviota bizalmatlanná váljon Sebastiánnal szemben. Salinas bevallja Aurelionak, hogy komoly érzelmei vannak Gaviota felé.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 17.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota és Sebastián próbálják átbeszélni a kapcsolatukat a borzalmasan alakuló esküvő után. Lucía megtörni látszik, miután realizálja, hogy Sebastián valós érzelmeket táplál a fiatal lány felé. Marcela féltékenysége aggasztóvá válik, ami Lemarcust is egyre jobban zavarja.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 18.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota arra a döntésre jut, hogy odaáll Julia asszony elé, hogy bocsánatot kérjen a viselkedéséért. Lucía megfogadja Julia tanácsait és másképp közeledik Sebastiánhoz. Margarita óva inti Gaviotát, hogy a Vallejo család sosem fogja elfogadni őt olyannak, amilyen.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 19.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián kénytelen visszamenni New Yorkba munkája miatt, és megtudja, hogy Julia asszony el akarja zavarni a birtokról Gaviotát, édesanyjával együtt. Ráadásul Gaviota telefonja is eltűnik a birtokon, aminek hiányában nem tudja felvenni a kapcsolatot szerelmével. Sebastián szívességet kér Marcelatól.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 2.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Lucrecia bizonyítékot talál arról, hogy Octavio a halála előtt szeretett volna találkozni Gaviotaval. Lucía megfontolja édesapja ajánlatát, ezért telefonon próbálja felkeresni Sebastiánt. Carmenza nagyon félti a lányát és nem szeretné, hogy érzelmileg sérüljön. Bernardo arra buzdítja Ivánt, hogy próbáljon meg együtt dolgozni Sebastiánnal.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 20.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota hirtelen jelentkező rosszulléte miatt, terhességi tesztet csinál Maracucha javaslatára, ami után kiderül, hogy babát vár. Sebastián magyarázatot próbál találni a történtekre, amiért Gaviota és édesanyja gyanúba keveredtek. Julia asszony azt szeretné, hogy Iván legyen a Café Elite következő vezetője.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 21.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Maracucha azt tanácsolja Gaviotanak, hogy keresse meg Sebastiánt New Yorkban. Bernardo úgy érzi, újra eljött az idő, hogy találkozzon Carlossal. Arthur meggyőzi önmagát arról, hogy kipróbálja milyen kávét szedni.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 22.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota nehéz helyzetben találja magát, miután rájön, hogy az utazáshoz rengeteg papírt kell intéznie. Sebastián sokat vívódik magában és kezd elbizonytalanodni Gaviota ártatlanságát illetően. Iván még mindig kettős életet él, Lucrecia pedig kezd gyanakodni.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 23.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Iván új tervei közé tartozik, hogy megvásárolja a Café Elitet, amihez Pablo segítségét is kéri. Maracucha visszaél Aurelio bizalmával, mivel elmondja Carmenzanak az okot, amiért kirúgták lányával együtt. Aurelio szomorúan veszi tudomásul, hogy Ivánt nem érdekli az a különleges ültetvény, amit Octavio hagyott itt halála előtt.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 24.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota kicsattan a boldogságtól miután végre megkapja az útlevelét és vízumát. Sebastián még bizonytalan, ezért időt kér Lucíától. Lucrecia gyanúja beigazolódni látszik, miszerint Ivánnak szeretője van.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 25.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Aurelio elmondja Margaritanak, hogy nagyon sokat jelent számára, aki továbbra is szeretné jobban megismerni Arthurt. Lucrecia kérdőre vonja Ivánt, és úgy érzi a házasság mögött anyagi érdek állhat. Bernardo leküzdi félelmét, és újra felkeresi Carlost.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 26.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota érkezése New Yorkba mindent felforgat, így Lucía ismét háttérbe szorulhat. Julia csalódott, amiért gyerekei nem abba az irányba haladnak, amit ő elképzelt. Marcela kitartóan küzd azért, hogy éttermet nyithasson párjával.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 27.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Diana és Danilo örömmel veszik fel Gaviotat a kávézójukba és arra biztatják a lányt, hogy ismerje meg jobban a környéket. Bernardo arra kéri Carlost, hogy adjon munkát testvérének és párjának a bárban. Sebastián azzal bízza meg Aureliot, hogy derítse ki, hogy Gaviota New Yorkban van vagy sem.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 28.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Carmenza úgy gondolja, hogy Sebastiánnak joga van megtudni, hogy apa lesz. Arthur nehezen viseli volt barátnőjének és új barátjának jelenlétét az ültetvényen. Gaviotat fájdalmas érzések öntik el, miután megoszt néhány régi emléket Dianaval.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 29.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Diana lelkes és szeretné megtanítani Gaviotát arra, hogy hogyan kell használni egy tabletet. Margarita elmegy a rendőrségre, amiért testvérét súlyos bűnnel vádoltak meg. Lucrecia a házukba beszerelt biztonsági kamerán keresztül figyeli, hogy Ivánnak valóban van-e szeretője. Lucía aggasztó hírt kap édesapjától.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 3.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota elmeséli édesanyjának, hogy Sebastiánnal megtörtént az első csók. Paula és Marcela nem tartják igazságosnak a végrendeletet, de Julia szerint ez csak a családi hagyományról szól. Iván és Lucrecia bejelentik, hogy össze fognak házasodni. Javier is felfigyel a cégen belüli pénzmozgásra, ami Iván számára nem kedvező.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 30.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastiánt nem hagyja nyugodni, hogy Gaviotának nyoma veszett ebben a hatalmas városban. Marcela rájön Bernardo titkára, így kénytelen elmondani testvérének az érzéseit. Diana egy visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Gaviotának.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 31.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Aurelio felelősségre vonja Arthurt, amiért Iván beleegyezése nélkül tett kísérletet a különleges kávéval. Gaviota elhatározza magát és elkezd angolul tanulni a tableten keresztül. Lucía terve nem sikerül és Sebastián újra elutasítja a nő közeledését.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 32.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Salinas igazságtalannak érzi azt, ahogy elbántak Gaviotával és édesanyjával, ezért nyomozásba kezd. Sebastián kifakad, amiért Julia képes volt tönkretenni szerelme és Carmenza életét. Iván nagyszerűnek tartja Arthur kísérletét és azon töpreng, hogyan lehetne hasonló eredményeket elérni a jövőben.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 33.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Bernardo úgy érzi eljött az idő, hogy saját lábaira álljon, ezért el szeretne költözni otthonról. Diana és Gaviota részt vesznek az első kávés kurzuson. Ivánnak ismét sikerül kimagyaráznia magát Lucreciaval szemben. Danilo továbbra is helytelennek tartja, hogy feleségével együtt nem szólnak Sebastiánnak Gaviota hollétéről.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 34.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Carlos reménykedik abban, hogy megjelenik az étterméről egy cikk a turisztikai gasztro magazinba. Sebastián nem habozik tovább és ellátogat abba a kávézóba, ahol Gaviota dolgozik. Lucía gonosz tervet eszel ki Gaviotával szemben, hogy megbosszulja, amiért Sebastián elhagyta.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 35.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Salinas New Yorkba utazik, ezért Carmenza megkéri, hogy adjon át a nevében pár apróságot a lányának. Arthurnak lelkiismeret-furdalása, amiért Aurelio munkájának egy részét elveszti. Marcia és Lucrecia közelebb kerül egymáshoz, miközben lakásokat néznek.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 36.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Margarita megtudja, hogy helyi bár tulajdonosának fia Carlos Mario. Salinas megérkezik New Yorkba, hogy találkozhasson Gaviotaval, de Sebastián ennek egyáltalán nem örül. Eduardo továbbra is zsarolja lányát és pénzt követel tőle, hogy rendezni tudja a felhalmozott adósságait.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 37.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Lucía édesapja hatására bosszút tervel ki, ezért ellátogat Gaviota munkahelyére. Arthurék izgatottan várják a kávé verseny eredményhirdetését. Iván felkéri Sebastiánt, hogy vegye át a különleges kávénak az irányítását.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 38.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota a sok fájdalom és csalódás után Salinas segítségével visszautazik édesanyjához. Bernardo úgy érzi, hogy Julia sosem fogja elfogadni őt olyannak, amilyen. Iván kétségbeesik miután két kamerát talál a lakásában.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 39.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Julia kicsattan az örömtől, miután Lucía bejelenti, hogy babát vár Sebastiántól. Carmenzát váratlanul éri lánya hazautazása. Lemarcus letörve érzi magát, amiért Marcelával nem tudják megérteni egymást. Gaviota elújságolja édesanyjának a munkalehetőséget, melyet Salinas ajánlott fel számára.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 4.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Aurelio felkér egy mezőgazdasági szakembert, hogy tartson beszédet a munkásoknak. Gaviota és a barátnői elmennek együtt a helyi bárba szórakozni, ahol Sebastiánnal is találkoznak. Marcia megtudja, hogy Ivánnak hamarosan esküvője lesz, ezért megzsarolja.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 40.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota megosztja New York városában szerzett tapasztalatait és élményeit édesanyjával, barátaival. Diana és Danilo is nehezen tudja megszokni Gaviota hiányát a kávézóban. Sebastián elfogadja Iván ajánlatát.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 41.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Lucrecia és Marcia közösen folytatják a lakásnézést, ám nem mindenben értenek egyet. Marcela a szakítás után csak arra vágyik, hogy elmenjen pár napra a birtokra. Salinas előtt lehetőség nyílik, hogy lépéseket tegyen Gaviota felé. Bernardo élete hatalmas fordulatot vesz.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 42.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Marcelát meglepi a hír, miszerint Gaviota visszaköltözött a városba. Julia tanácstalan és nem tudja mit kezdjen fiával, Martín azonban azt javasolja, hogy érdemes lenne orvoshoz fordulnia. Gaviota továbbra is eltökélt és motivált, hogy egyre nagyobb legyen a tudása. Sebastián készen áll, hogy elkezdje a munkát a legjobb minőségű kávéjukkal.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 43.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota sejti, hogy ki állhat a kitalált történet mögött, mely rossz fényben tüntette fel édesanyjával együtt. Bernardo teljesíti Julia kérését és elmegy egy pszichológushoz. A faluban izgatottan várják Gaviota utolsó fellépését, mielőtt elutazik.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 44.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián próbál empatikus és támogató lenni testvérével, Bernardóval. Lemarcus nem adja fel és küzdeni szeretne azért, hogy helyrehozza kapcsolatát Marcelával. Gaviota felelősségre vonja Wilsont, amiért gyanúba keverte őket.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 45.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Iván bejelenti, hogy megvette az új házat, Lucrecia beleegyezése nélkül. Sebastiánt bosszantja, hogy édesanyja a háta mögött hoz döntéseket. Gaviota és Carmenza rendkívül hálás, amiért Salinas kiváló körülmények között biztosít szállást számukra.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 46.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián addig nem hajlandó üzletet kötni Carlos Marióval, míg nem láthatja a birtokát. Lucía biztonságban érezheti magát, miután rendeződni látszik az anyagi helyzete és közel kerül Juliához is. Marcela prezentálja családjának az elképzeléseit az étteremről, amit megálmodott.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 47.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviotának erős, szülés előtti fájdalmai vannak, Salinas pedig a hír hallatán siet, ahogy tud. Bernardo továbbra is jár terápiára és válaszokat keres önmagával kapcsolatban. Sebastián és családja eközben Lucíáért aggódik.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 48.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Miután Salinas elárulja Carmenzának, hogy Sebastiánnak egy másik nőtől lett gyereke, kilátástalannak látják a helyzetet. Margarita szomorú hírekkel érkezik vissza a birtokra. Lucía megosztja Juliával az örömhírt, aki már az esküvő szervezésén gondolkodik.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 49.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Marcela ráeszmél arra, hogy eddig olyan tanácsokkal látta el testvérét, amiket ő sem fogadott meg. Lucía maradásra akarja bírni Sebastiánt, aki minden áron el szeretne költözni szülőhazájából. Iván megtudja, hogy Lucía apjának vállalata csődbe ment. Salinas arra biztatja Gaviotát, hogy próbáljon meg tisztességesen bánni Sebastiánnal.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 5.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Lucrecia felkéri Luciát, hogy legyen koszorúslány a közelgő esküvőjén. Javier halála után Sebastián azt javasolja, hogy kell egy új ügyvezetőt találni a céghez. Gaviota és Carmenza csalódott, miután Iván azzal szembesíti őket, hogy a föld teljes árát kell kifizetniük.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 50.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Maracuchának bűntudata van, amiért Margarita távollétében összeszűrte a levet Aurelióval. Lucía számára rendkívül megalázó, hogy házassági szerződést kell aláírnia. Gaviota és Salinas közös projektje új irányt vesz.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 51.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Iván nem tud túllendülni azon a tényen, hogy Sebastián és Lucía kapja az örökség egy részét. Lemarcus és Marcela újra nyitnak egymás felé és közösen folytatják az éttermi munkát. Salinas teret és időt hagy Gaviotának, hogy átgondolja mit szeretne a jövőben.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 52.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Lucrecia arra kéri Ivánt, hogy menjen el egy termékenységi vizsgálatra. Sebastián a legoptimálisabb kapcsolatra szeretne törekedni Lucíával, amivel kislánya boldogságát helyezné előtérbe. Bernardo és testvérei elkezdenek szervezni egy ünnepséget a birtok tiszteletére.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 53.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Carlos Mario korábbi félelme kezd beigazolódni, miszerint Marciának szeretője van. Marcela ajánlatot tesz Carlosnak, amivel elkerülheti a gasztrobár bezárását. Pedro nem bízik meg saját fiában és arra gyanakszik, hogy veszélyes ügybe sodorta magát.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 54.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Lucía életét felforgatja apja váratlan érkezése, de Julia még nem sejti miben mesterkedik a férfi. Gaviotának még időre van szüksége ahhoz, hogy tisztázza magában, mit szeretne Salinastól.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 55.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián optimista és alig várja, hogy az ünnepséget Carlos bárjában rendezzék meg. Iván korábbi tettére fény derül, miszerint hamis könyvelési jelentést adott át családjának. Gaviota beavatja Marciát is arról, hogy Wilson állhat az egyik piszkos ügy mögött.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 56.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Marcia veszélyes vizekre evez és számon kéri Carlos Mariót, milyen ember is valójában. Julia megtudja, hogy Iván miféle ügybe keveredett. Eduardo nem adja fel a nyomozást, fel akarja fedni Martín Tejeiros valódi énjét.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 57.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Lucrecia azt követeli Ivántól, hogy ne hazudozzon tovább arról, ahogy kezeli a pénzügyeket a cégnél. Aurelio és Maracucha eltökéltek és segíteni szeretnének Margaritának, hogy megtalálja a gyerekét. Gaviota miután megkapta az engedélyt, elkészítheti a videót Octavio emlékére.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 58.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Iván szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, ezért összehívja családját, hogy kitálaljon. Gaviotának érzelmileg felkavaró visszatérni a faluba, hiszen minden apró dologról Sebastián jut eszébe. Paulát aggasztja, hogy Tejeiros és Lucrecia viszonya egyre szorosabbá válik.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 59.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Maracucha nem venne részt Octavio megemlékezésén, hogy tesztelje Aureliót és a kapcsolatukat. Julia teljesen magára marad, miután Marcela után Bernardo is elfordul tőle. Salinas el van keseredve, hiszen érzi, hogy Gaviotával való viszonya nem természetesen alakul.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 6.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Marcelán kívül az egész család azt szeretné, hogy Iván legyen az új ügyvezető, amikor hirtelen megérkezik a lány rég nem látott barátja. Gaviota plusz munkát vállal a bárban, miután az összes spórolt pénzüket odaadták a földért cserébe. Sebastiánt zavarja, hogy Gaviotának egy másik férfi is udvarol.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 60.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián megkéri Lucíát, hogy nyomozzon Iván és a hatalmas pénzáramlások után. Juliának megesik a szíve fián és úgy érzi mindenre van megoldás. Salinas már nem bírja elfojtani az érzelmeit és fájdalmas döntést hoz.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 61.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Salinas igyekszik elterelni a gondolatait Gaviótáról, ezért azzal a javaslattal áll elő, hogy indítsanak egy tanfolyamot Aurelióval együtt. Eközben a Vallejo család és a meghívottak is izgatottan várják az Octavio úr tiszteletére megrendezett ünnepséget.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 62.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián eléri, hogy méltó elismerésben részesüljenek a birtokon dolgozók. Lucía majd felrobban a dühtől, amiért Gaviota is részt vesz az ünnepségen. Tejeirosnak sikerül meggyőznie Ivánt és Carlos Mariót egy befektetésről.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 63.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Lucía kétségbeesik, miután gyermeke egészségi állapota veszélybe kerül. Gaviota hajlandó megbocsátani Sebastiánnak, miután úgy érzi igazságtalanul bánt vele. Lucrecia nehéz helyzetbe sodorja magát, ezért Marcia tanácsát kéri.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 64.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Lucrecia szíve összetörik, miután megtudja, hogy Ivánnak és Marciának viszonya volt. Sebastián egy szigorúan bizalmas feladattal bízza meg Aureliót. Gaviota régóta őrzött titkára fény derül.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 65.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián előre aggódik, hogy családja miképpen fog reagálni Gaviótától született közös gyermekükre. Julia megparancsolja Ivánnak, hogy mondjon fel a cégnél. Lucíának meg kell győznie orvosát arról, hogy ne derüljön ki az igazság a lányáról.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 66.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Margaritának pénzre van szükséges ahhoz, hogy újra el tudja temetni fiát, amiben Gaviota, édesanyja és Aurelio is segítenek. Carlos Mario gonosz tervet eszel ki a Vallejo család ellen, amivel a Café Elité hírneve kerülhet veszélybe. Julia egyre nehezebben birkózik meg a körülötte történő hazugságokkal.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 67.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián veszi a bátorságot és elárulja édesanyjának, hogy van még egy gyereke Gaviotától. Tejeiros szakítani szeretne Paulával, miután beleszeret Lucreciába. Iván kezdi megérteni a múltban elkövetett tetteinek a súlyát.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 68.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián és Arthur számon kéri Ivánt, amiért panasz érkezett a Dos Semillas-ról. Gaviota izgatottan várja az első szövetkezeti gyűlést. Margarita elkeseredik miután megtudja, hogy Aurelio megkérte Maracucha kezét.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 69.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Arthur sejti, hogy ki állhat a különleges és rosszabb minőségű kávé kicserélése mögött. Salinas hosszú idő után visszatér a faluba és közel kerül az egyik barátjához. Tejeiros számára csak az fontos, hogy kiben lát lehetőséget arra, hogy kihasználja anyagilag.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 7.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Lucía abban reménykedik, hogy Sebastiánnal újra kezdhetik kapcsolatukat. Carmenza felelősségre vonja Gaviótát, és nem örül annak, hogy Sebastiánnal ilyen közel kerültek egymáshoz. Lemarcus minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy Marcela családja megkedvelje és befogadja őt.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 70.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Miután Iván és Lucía is boldogtalan magánéletében, titokban folytatnak viszonyt egymással. Lemarcus készen állna a családalapításra, ám Marcela még korainak érzi. Gaviota megtartja az első szövetkezeti gyűlést a birtok dolgozói számára.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 71.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Iván felelősségre vonja Carlos Mariót, amiért egy rakományt rosszul csomagoltak be. Lucía saját érdekét szem előtt tartva, több munkával bízná meg Olgát. Sebastián cáfolhatatlan bizonyítékot szeretne találni Carlos Mario ellen.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 72.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Carmenza asszony szeretné megértetni Juliával, hogy nem a társadalmi osztály alapján kéne meghatározni az ember milyenségét. Bernardo örömmel tér vissza szülőfalujába, hogy Carlosnak mesélhessen a tapasztalatairól. Tejeiros és társa komoly bajba kerülhet, miután a rendőrség Eduardo után nyomoz.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 73.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota megkéri Sebastiánt, hogy ne csak a munkahelyén rendezze az életét, hanem a családtagjaival való viszonyát is. Lucrecia nem akar hinni a szemének, miután Tejeiros állítólagos szüleiről meglepő bizonyítékot talál. Salinas ellátogat Carlos Mario ültetvényére, hogy kiderítse milyen minőségű kávét termeszt.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 74.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota tiszta szívéből örül Salinas és Margarita között kibontakozó szerelemnek. Sebastián kezd megbizonyosodni arról, hogy Iván és Carlos Mario csúnyán átverte őt. Tejeiros valódi személyazonosságára fény derül.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 75.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Paula lelkileg teljesen összetör, miután Tejeiros, aki egy szélhámos, faképnél hagyja. Sebastián aggódik testvére miatt, hiszen jogilag bűnrészesnek számíthat. Iván adósságai egyre csak nőnek, ezért Lucía azt javasolja, hogy adja el a házát.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 76.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Lucreciának döntenie kell a válási papírok aláírásáról. Gaviota továbbra is szeretné folytatni a közös projektet Salinassal, amivel újra messzebb kerülne Sebastiántól. Marcela azt tanácsolja Paulának, hogy álljon ki barátai elé és tisztázza magát.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 77.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Lemarcus arra kéri Marcelát, hogy gondolja át mi az, ami mindkettőjük számára fontos. Margarita végleg le akarja zárni, ami a fiával történt és szembesíti testvérét azzal a ténnyel, hogy rossz irányt vett az élete. Iván nem tudja tovább titkolni a hazugságokra épülő életét. Julia rettentően bánja, ahogy korábban viselkedett Gaviotával és Carmenzával, ezért komoly lépésre készül.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 78.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota nem enged és ragaszkodik a saját elveihez, így nem fogadja el Julia ajánlatát. Lucíának nem marad más választása, el kell hagynia a Vallejo házat, hogy új életet kezdjen. Sebastián magába fordul, miután kiderül, hogy Sofia nem a saját lánya.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 79.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Iván újra szorult helyzetbe kerül, miután kiszivárog Pablo Emilio vallomása, melyben súlyos vádak hangoznak el. Paula hiába bujkál a barátai elől, válaszokat követelnek a befektetett pénz hollétéről. Sebastián testvére segítségét kéri abban, hogy beszéljenek az ügyfelekkel és ellenőrizzék az áruk minőségét.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 8.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Carmenza félti a lányát, miután megtudja, hogy mit csinált vele Iván. Lucía aktívan részt vesz Lucrecia esküvőjének szervezésében, amivel közelebb kerülhet Sebastiánhoz. Gaviota arra bíztatja Salinast, hogy többször is tarthatna előadást a munkások számára.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 80.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Gaviota és Maracucha arra törekednek, hogy Margarita elinduljon a gyógyulás útján gyermeke elvesztése után. Sebastián reményvesztett, miután rájön, hogy Iván előre tudta ki fogja elvinni a balhét. Paula a közösségi oldalakra feltöltött videóban kér bocsánatot az átverés áldozataitól.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 81.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Juliának megszakad a szíve, hiszen Iván nem csak a családját árulta el, de bűnözővé is vált. Sebastián javaslatára Bernardo veszi át a Café Élite vezetését. Gaviota ki akarja deríteni, hogy ki felelős az új ültetvényen történő rongálásért.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 82.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Enrique és Bernardo azon dolgoznak, hogy megfelelő bizonyítékokat gyűjtsenek Iván ellen. Gaviota felveszi a kapcsolatot egy vállalkozóval, aki nagy utat járt be és saját példáján keresztül bátorítja a hozzá hasonló embereket. Lucía megrázó hírt kap.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 83.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Julia magához hívatja Carmenzát és Gaviotát, hogy rendezzék a föld birtokosának kérdését. A Café Élite a csőd szélére kerül, miután az ügyfelek sorra mondják le a rendeléseket. Gaviota megpróbálja megszöktetni Marciát.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 84.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Marcela ráveszi magát, hogy elmenjen egy ultrahangos vizsgálatra. Paula számára komoly kihívást jelent a vendégek kiszolgálása. Gaviota célja, hogy kimenekítse Marciát és meg akarja győzni, hogy tanúskodjon Sebastián mellett.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 85.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Pedro arra ösztönzi Wilsont, hogy egyszer az életben tegyen valami jót is és segítsen Marciának. Lucrecia megtudja, hogy Lucía nem mondott igazat és Sebastián ellen tanúskodott. Paula élete kezd egyenesbe jönni, miután megfogadja Marcela tanácsait.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 86.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Enriquének sikerül elérnie, hogy újra beidézzék Ivánt, kézzel fogható bizonyíték nélkül. Julia ellátogat Carlos bárjába, hogy beszéljen Marcelával a terhességéről. Lucíának az élethez és gyerekéhez való hozzáállása átalakul, miután ráeszmél arra milyen mélyre süllyedt Ivánnal együtt.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 87.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Sebastián ellen megkezdődik a letartóztatással kapcsolatos meghallgatás, melyen családja is részt vesz. Gaviota utolsó reménye Wilson, akinek tanúvallomása megoldhatná az ügyet. Carlos Mario visszatér a faluba, hogy megtalálja Marciát.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 88.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

A bíróság ártatlannak nyilvánítja Sebastiánt és fény derül Iván összes hazugságára. Julia betartja Octavio végakaratát, így az örökségének huszonöt százalékát unokájának adja. Lucía veszi a bátorságot és vállalja a felelősséget a múltban elkövetett tetteiért. Sebastián és Gaviota élete nagy fordulatot vesz.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

A szerelem aromája 9.
(CAFÉ CON AROMA DE MUJER (AKA SCENT OF PASSION, THE))

Bernardo nem hajlandó beismerni önmagának, hogy a férfiakhoz vonzódik. Gaviota veszi a bátorságot és a földet érintő szerződéssel kapcsolatban tárgyalni szeretne Ivánnal. Sebastián hosszú idő után otthon ünnepelheti meg a születésnapját.

Rendező: Mauricio & Olga Lucia Rodríguez

TOP 5 sorozat
tv-műsor: Két pasi - meg egy kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
tv-műsor: SpongyaBob Kockanadrág
amerikai animációs vígjátéksorozat
4.8 - 200 szavazat
tv-műsor: Egy rém rendes család
amerikai vígjáték sorozat
4.8 - 90 szavazat
tv-műsor: Amerikai fater
amerikai animációs sorozat
4.8 - 60 szavazat
tv-műsor: The Walking Dead: Daryl Dixon
4.8 - 17 szavazat
© 2012-2024 Gillon Media Kft.