Duna World (HD) tv-műsor
2018.01.17 17:30 - 18:10 Duna World (HD)
tv-műsor
Ízőrzők
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2016
Ízőrzők tartalma - Duna World (HD) 2018.01.17 17:30
Igal

Igal Somogy megye Rómája - némi túlzással, bár való igaz, ez a szép fekvésű kisváros szintén hét dombra épült. Hírét-nevét mégsem a festői lankáknak köszönheti, hanem annak a véletlen szerencsének, hogy területén kőolaj kutatás során jó minőségű termálvízre bukkantak. Erre a természeti kincsre méltán büszkék az igaliak, és mára már korszerű, sokmedencés fürdővel várják a felfrissülni, vagy gyógyulni vágyókat. Két mártózás között érdemes megnézni a gyönyörűen felújított Szent Anna templomot, vele szemben a Kálvária dombot, illetve a szőlőhegyre kisétálva a messzire vakító hófehérségével kitűnő Szent Donát kápolnát. A civil szervezetek közül fellépett a templomi kórus, valamint somogyi táncokat láthattunk a néptánccsoport előadásában. Az Együtt Igal Városért Egyesület ügyes kezű, hagyományápoló asszonyai tökös és cukkinis ételek gazdag tárházát mutatták be műsorunkban. Ezzel is megemlékeztek arról a legendáról, amely szerint Igalban mindig "tökös búcsút" tartottak. Ugyanis a leleményes helyi háziasszonyok az Anna-nap idejére bőségesen termő tökkel és cukkinivel gazdagították húsos ételeiket, ezzel várták vendégeiket: Tökbélleves, Burgonyával rakott cukkini, Töklekvár, Edit-féle tökös rakottas gazdagon, Cukkinis tészta reszelt sajttal, Cukkinis-mákos muffin.

Rendezte: Móczár István 

Szórakozás: főzés

HD adás!
Hallássérültek számára feliratozva!

Ez is érdekelheti

PREMIER Duna TV (HD)
Duna TV
tv-műsor: Ízőrzők
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2016
HD adás
PREMIER TV Paprika (HD)
TV Paprika
tv-műsor: TV Paprika Magazin II./22.
PREMIER RTL Otthon
RTL Otthon
tv-műsor: F word Gordon Ramsay-vel
amerikai gasztrosorozat,2017
TV műsor 12 év felettieknek!
PREMIER Food Network (HD)
Food Network
tv-műsor: Győzd le Bobby Flayt! XXXIII./9.
PREMIER TV2 Séf
TV2 Séf
tv-műsor: Anthony Bourdain - Nem séfnek való vidék XII./1.
amerikai reality sorozat,2018
TV műsor 12 év felettieknek!
© 2012-2024 Gillon Media Kft.