Balaton TV tv-műsor
2017.10.17 19:15 - 19:55 Balaton TV
tv-műsor
Szellemvárosok Magyarországon
Szellemvárosok Magyarországon tartalma - Balaton TV 2017.10.17 19:15
Szellemkastély

Egy felújításra váró, csodás panorámával rendelkező kastély árválkodik ebek harmincadján.

A kastélyról sajnos nagyon kevés információ lelhető fel, de annyit sikerült Hajner Gyulának kiderítenie, hogy a 19. század második felében épült (egyes források szerint 1890 körül), építtetője pedig egyházi személy volt. Később, több tulajdonosváltáson is átesve, a 20-as években végül egy miniszter vásárolta meg az ingatlant, akitől a második világháborút követő időszakban államosították. Az elkövetkezendő évtizedekről az adatok nagyon hiányosak, még hivatalos úton sem sikerült semmit kideríteni az épület világború utáni időszakáról, ezért csupán a bejárás során megtalált tárgyakra és dokumentumokra hagyatkozhatott Gyula. Ezekből pedig az derül ki, hogy a kastély rendszerváltásig feltehetőleg gyermeküdülőként funkcionált. Erre utaltak kicsi, szűk szobák, a játszótér, és a kastély padlásterén megtalált gyermekrajz is. 

Tudomány: turizmus/utazás

Ez is érdekelheti

PREMIER Kölyök Klub
Kölyök Klub
tv-műsor: Waybuloo - Varázslatos Piplingek I./4.
kanadai-angol animációs filmsorozat,2009
TV műsor 6 év felettieknek!
ÉLŐ Net4+ Sport
Net4+ Sport
tv-műsor: MotoGP
ÉLŐ ATV (HD)
ATV
tv-műsor: Szépség Akció
televíziós vásárlási műsorablak,2024
PREMIER TV2 (HD)
TV2
tv-műsor: Leona bosszúja 63.
mexikói telenovella sorozat,2023
TV műsor 12 év felettieknek!
ÉLŐ Net4+ Sport
Net4+ Sport
tv-műsor: Tenisz
© 2012-2024 Gillon Media Kft.